Benkő Péter olyan videót tett közzé, amely nemcsak a DPK-nak és Rákay Philipnek szólt, hanem egyértelműen minden magyarnak is. A Jászai Mari-díjas színművész nem kertelt, amikor a jelenlegi közéleti és szellemi folyamatokról beszélt, és tapasztalatból, az elmúlt évei bölcsességével fogalmazta meg gondolatait. Üzenete egyszerre volt figyelmeztetés, hitvallás és politikai állásfoglalás, amelyben a rend, az értékek és a nemzeti önazonosság fontossága került előtérbe.

„79 évemben sok minden átment rajtam, sok mindenen átmentem. Tapasztalatból szeretném mondani nektek, hogy nem hiszek abban, hogy sértődött, mellőzött, tehetségtelen, de nagyon erőszakos emberek el tudnák vezetni a nemzetet bármilyen módon” – fogalmazott Benkő Péter, aki szerint a hangos indulat és a romboló szándék soha nem lehet alapja valódi vezetésnek.
A színész határozottan elutasította azokat az irányzatokat is, amelyek szerinte idegenek a magyar és az egyetemes emberi értékektől: „Nem hiszek semmiféle szellemi, testi és művészi aberrációban, amit állandóan ránk akarnak kényszeríteni” – mondta, világossá téve, hogy számára a hagyomány, az emberi mérték és az egészséges értékrend megkérdőjelezhetetlen.

Benkő Péter ugyanakkor nem a kirekesztés, hanem a rend és az egyensúly fontosságát hangsúlyozta:
Hiszek a jóban, az igazban, a szépben, minden vallásban és minden népben, de a maguk helyén. Hiszek abban, hogy a világ felett őrködik a rend, és nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak. Az idő lemarja a gyomokat...
– fogalmazott gyönyörű költői képekkel.
A háborúról is egyértelmű véleményt mondott: „A háború halál, nem vezet sehová.” Üzenetét végül nyílt politikai támogatással zárta, amely nem hagyott kétséget álláspontja felől: „Hajrá Magyarország, hajrá Viktor.” Benkő Péter üzenetének a súlyát nemcsak a szavak adják, hanem az a tapasztalat is, amely mögöttük áll.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.