Aurelio műsora, az Eskü, megváltozom! bemutatja a reality sztár sötét múltját, a börtönévektől kezdve édesanyjával való kapcsolatáig, és láthatjuk, hogy miként él most, már új emberként. Korábban a hot! magazinnak arról beszélt a tévésztár, hogy sokan kérték édesanyját, hogy forduljon el tőle, ám szerencsére ez nem így történt. Ennek ellenére rengeteg ember volt Aurelio életében, akik faképnél hagyták a korábbi kilengései miatt.

Amikor 22 éves voltam, akkor rengetegszer hallottam, hogy egy év múlva úgyis mindenki elfelejti a nevemet. Többen voltak, akik itt ültek a lakásomban és nyalták a s*ggemet, aztán hátba szúrtak és nem is foglalkozok velük
– mondta közösségi oldalán a félig olasz származású tévésztár.
Aurelio életében több fordulat is történt, amiért a korábbi közeli barátai is lemorzsolódtak, ám édesanyja soha nem hagyta őt cserben. De mostanság is látja, hogy mennyire kétszínűek tudnak lenni az emberek. „A teremben is odajönnek hozzám emberek és beszélgetünk a családról, gyerekekről, nevelésről és utána hallom vissza a városból, hogy miket mondanak rólam. Azt nem értem b**zdmeg, hogy annyira nem tiszteled magadat, hogy a f*szom menne oda smúzolni valakihez, miközben nem is kedvelem. Ez az abszolút kapitulálás az életben és a legnagyobb madárságnak tartom” - fakadt ki TikTok-oldalán Aurelio.

Amikor letettem a dohányzást, akkor mindenki azt mondta, hogy úgyse fog menni és ugyanez volt, amikor a cuccot vagy az alkoholt tettem le. Láss csodát, több mint egy éve nem iszok egy korty alkoholt sem
– jegyezte meg videójában a tévésztár.
Aurelio a rajongóknak is üzent, mivel szeretné, ha más nem szenvedne ugyanebben a helyzetben. „Ha mosolyogsz, veled mosolyognak. Ha harcolsz, elhagynak. Ez csak egy gondolat, főleg annak a sok verébnek, aki jön hozzám enyelegni és utána meg ilyeneket mond rólam a hátam mögött. Nekik csak annyit tudok még mondani, hogy főbe lőném magam, ha ekkora madár lennék” - zárta monológját Aurelio.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.