Agárdi Szilvi januárban állt a nyilvánosság elé, hogy a családját ért tragédiáról beszéljen: házukban tűz pusztított, a károk helyreállítása még nem történt meg. Bár Szilvi elsősorban nem segítséget szeretett volna kérni, mégis hatalmas összefogás alakult ki, sokan igyekeztek őket támogatni. Volt, aki tárgyakkal, anyagilag, fizikai segítség felajánlásával. Pintér Tibor pedig egyenesen lóháton sietett a támogatására.

„A tűzeset után nem sokkal Tibor hívott telefonon. Éppen nyaralt, amikor látta a velem kapcsolatos híreket, és rögtön elhatározta, hogy segítséget fog nyújtani” – idézte fel Agárdi Szilvi a Borsnak nyilatkozva.
Ezután gyakorlatilag kész tények elé állított. Megkérdezte, hogy február 22-én ráérek-e? Mert hogy gálát szeretne szervezni a családunknak, sztárvendégekkel a Nemzeti Lovas Színházban
– mosolygott az énekesnő, aki azt is elárulta, kik fognak biztosan színpadra lépni.
„Veréb Tamás, Opitz Barbara, Gergely Róbert is énekelni fog” – árulta el Szilvi, aki azt is elárulta, ő is színpadra lép-e.
Természetesen én is fogok énekelni. És mivel a Lovas Színházról van szó, lóháton leszek a színpadon!
– újságolta Szilvi, aki nem először beszél a lovaglás iránti szeretetéről.
Agárdi Szilvi a látássérültsége ellenére a lehető legteljesebb életet éli: többször posztolt már arról, hogy egyedül sminkel, bowlingozik, sőt még moziba is jár. A lovaglás is olyasmi, ami sok látó számára is nehézség, de nem Szilvinek!
„Az utóbbi időben nem volt lehetőségem lovagolni, de amikor úgy adódik, akkor elmegyek lovagolni. Van is most egy kis csikóm, amikor időm engedi, elmegyek hozzá is” – mesélte az énekesnő.
Pintér Tibor akciója kapcsán még elmondta:
„Tiborral már tavaly kapcsolatba kerültem: februárban felkeresett, elmondta, bakancslistás álma, hogy a Színházában énekeljek. A közösségi oldalakon látta, hogy tudok bánni a lovakkal és az énekhangomat is szereti. Akkor fel is léptem vele a Valentin-napi gálán. Most pedig újra jelentkezett. Mondják, hogy bajban születik az igazi barát. Mi most nagyon megtapasztaljuk, hogy ez milyen érzés. Eddig mindig én adtam a közönségemnek, és most meg kell tanulnom kezelni, hogy most én kapok ennyi mindent: szeretetet, kedves szavakat, felajánlásokat. Ugyanakkor résen is kell lennünk, mert sajnos rosszakarók is akadnak, csalók vissza akartak élni a nevemmel, képeimmel, helyzetemmel. Ezúton is kérek mindenkit, hogy ne dőljenek be a csalóknak. Mindenről a hivatalos oldalamon adok tájékoztatást.”
Agárdi Szilvi tűzesete óta albérletben él a családjával: most elárulta, a téli időjárás miatt még nem tudták elkezdeni a házuk renoválását:
A hideg miatt nehéz a szakmunkákat elkezdeni, de már rengetegen jelentkeztek, hogy segítenek majd a helyreállításban, javításban. Igazán jól akkor leszek, ha vissza tudunk térni a családi fészkünkbe. De addig is számomra a zene, az éneklés a gyógyír.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.