A fiatal színészről a játékán túl azt is tudhatjuk, hogy imádja a divatot. Szalay Bence Viszkis-szerepében annak idején megmutatta mire képes színészként, szenvedélye az öltözködéssel kapcsolatban pedig egészen fiatalon kezdődött, és a mai napig kitart. Nem véletlen, hogy a Megafilm Service gyártásában készülő Még egy kívánság forgatásán annyira tetszett neki a számára összeállított ruhakollekció, hogy minden darabját haza szerette volna vinni!

„Gyerekkoromban kezdődött minden.”
Nem is emlékszem már, hogyan fogott meg a divat, de mindig is próbáltam belevinni a stílusomba valami újat vagy különlegeset.
„A filmek többségében nem ezen van a hangsúly, emiatt bátran mondom, hogy a forgatásokon soha nem adtak rám olyan ruhát, amiben komfortosan éreztem volna magam. Kazal Viki divattervező azonban a Még egy kívánságban egy ruhamárkával együtt személyesen nekem terveztetett ruhákat. Azt pedig mondanom sem kell, hogy Ricsi, a Banger Gyár nevű zenei ügynökség vezetője, akit játszom, nagyon hasonlít rám. Bohém, divatos, jó humorú, laza csávó, így könnyű volt megszemélyesíteni” – kezdte Bence a hot!-nak.
Nemcsak a színész, de a párja, Mercédesz is különös hangsúlyt fektet arra, hogy milyen ruhadarabokat vesz fel hétköznap vagy egy különleges eseményen.

„Több olyan ruhadarabom van, amit a barátnőm ki nem állhat! Nekem is van olyan, amit én sem bírok elviselni rajta. De olyan is van, amikor egymás ruháit vesszük fel, hiszen nagyon sok uniszex darabunk van otthon.”
Merci azokat a ruhákat nem szereti, amik túl hétköznapiak.
„Van pár bézs színű ruhám, amiket nem szeret, de például az emberek sokszor meglepődnek, amikor egy hosszú szoknyában jelenek meg valahol, pedig ez manapság egyáltalán nem nagy dolog. Az öltözködésben nem igazán van határ, bárki hordhat bármit, ha jól érzi magát benne” – árulta el a színész.
A színész elárulta, hogy óriási hatással volt a stílusára a Depeche Mode által képviselt öltözködés. Az évek során a fekete ruhákkal teletűzdelt stílus megmaradt, de már bármilyen darabot szívesen hord, ami tetszik neki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.