Dudás Miki halálának bejelentése óta még csak 10 nap telt el, és bár a pontos időpontot továbbra sem tudni, de a rendőrségi nyomozás arra már rámutatott, hogy az olimpikon akár több napja is halott lehetett, amikor rátörték az ajtót. Az ügy ráadásul egyre bonyolultabbnak tűnik, ugyanis mint kiderült a hatóságok már halált okozó testi sértésként kezelik az esetet. A körülmények, és a boncolás miatt pedig Dudás Miki családja is kénytelen várni a temetéssel. Most azonban egy álhíreket gyártó portál azt terjeszti, hogy a napokban már végső búcsút vettek a kajakozótól.

A napokban több igen furcsa fotó is napvilágot látott a Facebookon, amik szerint már sor került Dudás Miki temetésére. A beavatatlan szemeknek akár még hihetőnek is tűnhetnek a mesterséges intelligencia által generált képek, így sokan be is dőltek nekik, de szerencsére a rajongók nagy része felismerte, hogy egy undorító hazugságról van szó. Ráadásul a poszt írója Dudás Miki nagyapját is belekeverte az ügybe, és azt állítják ő látható az egyik képen, de erről szó sincs. Ugyan az idős férfi, aki nemrég a fiát, majd az unokáját is elvesztette, eddig alig jelent meg a nyilvánosság előtt, de a Tények Plusz korábbi riportja alapján beazonosítható, hogy nem ő szerepel a képen. Emellett a részleteket megfigyelve az is látható, hogy a fotókon különböző koporsók és virágok láthatók, így egyértelmű, hogy kamufelvételekről van szó.

Dudás Miki párja, Szigligeti Ivett, és gyerekei érdekében többen is felszólaltak, hiszen így is épp elég fájdalmas számukra, hogy ilyen váratlanul elveszítették a 34 éves családapát.
„Hagynák már szegényt békében! Egyik nap azt írják, hogy meghalt, másik nap, hogy életben van, most meg a temetése! Ezzel csak a családot bántják…” – írta egy dühös kommentelő.
Szégyelljék magukat, hogy ilyen fájdalmas esetből húznak hasznot. Hagyják már békében gyászolni a családot. Ők olyan fájdalmat éreznek, ami semmihez sem hasonlít, főleg az édesanyja. Azt kívánom próbálják túlélni ezt az időszakot, különösen Miki pici gyerekei miatt
– fűzte hozzá egy másik felhasználó.
„Ezt a gyomorforgató hazugságot, kegyeleti sértést miért nem törli a Facebook? Büntetlenül hazudoznak… már semmi sem szent… Tisztelet abszolút nincs” – jelentette ki még valaki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.