Dávid Petra már nem szingli: „Van most valaki, igen”

Épp most rendeltem be öt szakkönyvet és tervezek megcsinálni egy továbbképzést is, ráadásul a két saját könyvemet is szeretném megjelentetni, bár ennek alkotói folyamata most épp szünetel egy picit. Tavaly a versenyidőszak után néhány hétig még írtam, utána viszont alábbhagyott a motiváció. Szeretném még inkább áthelyezni a fókuszt a közösségi oldalaimra, még több motiváló tartalmat gyártani, ami az elmúlt időszakban egyébként is jellemző volt. A személyes dolgokat szándékosan szorítottam mostanában háttérbe

Nem titkolt célom idén is szerepelni valamelyik tévéműsorban, de a magánszférámat ezúttal meg fogom óvni. Szívesen maradok előtérben, de botrányoktól mentesen. A versenyzés bőven elég volt tavaly, de persze soha ne mondd, hogy soha, bármikor dönthetek másképp, a végletek embere vagyok.

Van most valaki igen, nemrég például Rómában is együtt voltunk, ami nagyon jól sikerült. Három nap alatt 50 kilométert mentünk, sűrű, menetelős programot szerveztünk, jókat ettünk és mindent megnéztünk, amit csak lehetett, nagyon jól éreztük magunkat.

Azt hiszem, vállon veregethetem magam, hogy nem ültem fenékre egyszer sem, pedig döcögősen indult, de néhány kör után már belejöttem. Gyerekkoromban sokat voltunk apukámmal jégen. Emlékszem, hogy ő csatolta fel nekem mindig a lábamra a korit, nagyon szerettem, nosztalgikus érzés volt. Meglepő lehet, de nehezemre esik minden olyan tevékenység, ahol az instabilitás van fókuszban, ezért nem szeretem annyira a biciklizést sem, az extrém sportok meg aztán teljesen ki vannak zárva nálam. Esetleg a síelést még kipróbálnám egyszer, de mást nem. Szeretek két lábbal a földön lenni.