Hétfőn országszerte nagy volt a riadalom, amikor lecsapott hazánkra az ítéletidő. A helyenként 110 km/h-val tomboló szél és a jelentős csapadék fákat tépett ketté, vagy fordított ki a földből gyökerestül és úgy vitte a háztetőket, mintha csak papírmaséból készültek volna. Gáspár Zsolti rendes gazdához híven a „gáton” várta az armageddon jöttét, vagyis Nógrádmegyerben a birkáit terelve, nyugtatva dolgozott azon, hogy a rengeteg állat túlélje a nem mindennapi vihar perceit. A heroikus küzdelemben társai is akadtak bőven, hiszen az egész falú, egy emberként állt mellette.
„Minket is megtámadott a szélsőséges időjárás. Meg kellett menteni az összes állatunkat. Az egész falu eljött nekünk segíteni, úgyhogy nagyon szépen köszönöm a nógrádmegyeri lakosoknak, hogy ott voltak. Nem tudtunk erre eléggé felkészülni. A birkák megvadultak és szaladtak szerteszéjjel. Hirtelen jött. Be kellett őket hajtani a központi ólba, ami nem volt egyszerű, hiszen a nyári időszakban mindannyian kint vannak a szabadban.
Megmondom ahogy van, hatalmas riadalom volt”
– kezdte lapunknak a Farm VIP gazdája.
Zsolti gazda a vihar után azonnal felhívta Mancika nénit, akire kedvenc öreg bírkáját, Bécikét bízta, hiszen nagyon aggódott az idős állatért. „Bécinek külön lakosztálya van. Őt már nem engedjük ki, hiszen nagyon idős. Ő odahaza van Mancika nénivel. Beszélget vele, vigyáz rá és együtt tévéznek, vagy rádiót hallgatnak. Szerencsére teljesen jól van, ahogy Mancika néni is és ahogy hallom, a Farmon sem esett különösebb kár” – tette hozzá Gáspár Zsolti, aki még egyszer megköszönte a falubeliek gyors és hatékony segítségét, amit a vihar alatt nyújtottak neki és az állatainak.
Négy éve forgattunk Gáspár Zsolti birtokán:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.