Ahogy arról szeptemberben a lapunk is beszámolt, nyolcórás nyitott szívműtéten esett át az Omega legendája, Molnár György Elefánt, nem sokkal a 76. születésnapja előtt, amelyet így a kórházban volt kénytelen megünnepelni. A banda menedzsere akkor elmondta, amit kellett és lehetett, azt kicserélték a zenész szívénél, majd ezt követően egy lassú gyógyulási folyamat vette kezdetét, ami alatt folyamatosan felügyelet alatt állt.

Az elmúlt hetekben csupán röpke információk érkeztek a gitárosról, a család ugyanis szerette volna privátan kezelni az egészségügyi állapotát. Molnár György azonban nemrég megtörte a csendet, és egy üzenetet fogalmazott meg mindazoknak, akik aggódtak érte.
A legendás gitáros az Omega menedzserének, Trunkos Andrásnak a segítségével üzent a rajongóknak, egy hazai lapon keresztül. Ebben kifejezte, mennyire hálás a feléje áramló aggódásért, érdeklődésért és szeretetért, majd hozzátette, talán majd egyszer, ha lesz hozzá ereje, részletesebben is elmeséli, mi mindenen ment keresztül az elmúlt hónapokban.
Most legyen elég annyi, hogy innentől kezdve szeptemberben mindig megünnepelhetem a második születésnapomat. Merthogy az operációt követően néhány nappal meghaltam. De az orvosok, akiknek nem lehetek elég hálás, újjáélesztettek, és kaptam még egy esélyt az életre. Hosszú, gyötrelmes időszak volt ez, és leginkább csak emlékfoszlányok maradtak meg bennem erről
- mondta el a gitáros, aki arra viszont nagyon tisztán emlékszik, ahogy néhány héttel ezelőtt először megszólalt, mire a kórházi ágyánál állók tapsban törtek ki. Azt is elárulta, hogy nemrég újabb előrelépés történt a felépülésében: járókerettel már húsz métert tudott sétálni.
Az élni akarás csodákra képes
- zárta a bejelentést Molnár György.
Molnár Gyuri 76 éves lett, sok szeretettel köszöntjük születésnapján! Mielőbbi gyógyulást és jó egészséget kívánunk!
- írták az Omega hivatalos Facebook-oldalán, Molnár György születésnapja alkalmából
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.