Fotókon a Megasztár győztesének legjobb pillanatai: Lengyel Johanna rengeteget változott a válogató óta

Megasztár
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 01. 21:30
A fiatal énekesnő hétről hétre elsöprő sikert aratott a Megasztár 8. évadában, aminek meg is lett az eredménye, hiszen győztesként távozhatott. Mutatjuk, mekkora változáson ment keresztül Lengyel Johanna az elmúlt hónapokban.

Szombaton véget ért a Megasztár 2025-ös évada, aminek győzteseként Lengyel Johannát köszönthették a nézők. A gratulációk azóta is ömlenek a fiatal lány oldalaira, hiszen mindenki úgy érzi, nagyon megérdemelte, hogy ő vigye haza a Megasztár fődíját, és az ezzel járó címet. A második helyre végül, mindenki meglepetésére Ádám Attila futott be, akiről még mestere, Herceg Erika sem gondolta volna, hogy idáig eljut. A döntőn természetesen az összes versenyző jelen volt, és kétségtelen, hogy mind rengeteget változtak a válogató óta, de talán Lengyel Johanna az, akin ez leginkább látható. A fiatal lány hiába foglalkozott énekléssel már a tehetségkutató előtt, a végére még így is egy teljesen új Johanna állt a színpadon. 

Lengyel Johanna a válogatón még csak egy kedves fiatal lánynak tűnt, de mára rengeteget változott.
A Megasztár Lengyel Johanna győzelmével ért véget, a fiatal lány azóta sem tudta feldolgozni az elmúlt hónapok történéseit (Fotó: TV2)

Lengyel Johanna a Megasztár 8. évada során végig stabil teljesítményt nyújtott, és nem egyszer sikerült megríkatnia a zsűri tagjait, köztük Curtist is. És persze a hirtelen jött sikert nem könnyű feldolgozni egy énekesnek sem, ezzel a Megasztár nyertese is így van, amiről most a Mokkában mesélt. 

„Nem nagyon aludtam azóta, mert még nagyon pörög a fejemben minden. Szerintem az egész műsorból még az első hetet sem tudtam, akkora volt a pörgés, úgyhogy most sorban jönnek vissza a képek, a gondolatok, és mindig arra kelek, hogy ordibál legalább három dal a fejemben egyszerre, úgyhogy még kell egy kis idő, hogy ez így beérjen” - mesélte.

Valóban azt mondtam, hogy nagyon szeretem az új Johannát, de a régit is szerettem, és nem úgy változtam meg, hogy egy teljesen más ember lennék, de nagyon sok minden rendeződött bennem. Sokkal jobban meg tudom fogalmazni azt, hogy hogy érzem magam, ki vagyok, mit szeretnék és egy sokkal tisztább képet látok magamról. Szerintem ez mindenképp kellett ahhoz, hogy megnyerjem, mert ezért tudtam mindig önazonosan egyre több kihívás elé állítani magam minden héten

 - vallotta be őszintén a Megasztár győztese.

Marics Peti Lengyel Johanna Megasztár
Lengyel Johanna Marics Peti versenyzőjeként menetelt végig a Megasztárban, de elmondásuk szerint továbbra is csak barátság van közöttük (Fotó: TV2)

Lengyel Johanna és Marics Peti közös munkája is harmonikus volt

Az énekesnő és mestere végig nagyon jó kapcsolatban voltak, és a közös munka is olajozottan működött, olyannyira, hogy a rajongók már arról kezdtek pletykálni, hogy talán több is lehet közöttük, mint munkakapcsolat. Marics Peti és Johanna szerelmére persze semmi kézzelfogható bizonyíték nincs, és mindkét fél tagadta, hogy barátságnál több kialakult volna közöttük, de a nézők még most is reménykednek. Az persze tény, hogy Johanna szinte a szemünk előtt vált egy igazi, dögös énekesnővé, ami bizonyára a Megasztár zsűritagjának figyelmét sem kerülte el. A galériánkra kattintva te is megnézheted, hogy változott hétről hétre.

062A9246 Lengyel Johanna Megasztár
178A9925 PYFU Bíró Csongor Lengyel Johanna Megasztár
Lengyel Johanna Megasztár
20251101_Megasztar_MK_MW_bulvar_050
Lengyel Johanna Megasztár
Lengyel Johanna és Kökény Lali Megasztár
Lengyel Johanna Megasztár
293A8953 Marics Peti Lengyel Johanna Megasztár
Lengyel Johanna Megasztár
Lengyel Johanna Megasztár
Lengyel Johanna Megasztár
Lengyel Johanna Megasztár
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.