Az utóbbi napokban ismét felröppent a pletyka, hogy Kunu Márió felesége, Kunu Alexandra visszatért volna a gyermeke apjához. A találgatásokhoz egy közösségi médiában felbukkant közös fotó adott új lendületet, amelyet Márió néhány nap után el is távolított. A rajongók szerint ez egy „titkos kibékülésre” utalhatott, de Alexandra lapunknak határozottan cáfolta a hírt.

Fel vagyok háborodva. Állandóan összeboronálnak minket, és elegem van belőle. Nem békültünk ki, és nem is fogunk. Köztünk már nincs semmi
– kezdi Alexandra, aki bár hivatalosan még nem vált el, viszont érzelmileg teljesen lezárta a kapcsolatukat.
A találgatásokhoz egy közösségi médiában felbukkant közös fotó adott új táptalajt, amelyet Márió néhány nap után el is távolított. Elárulta, a szóban forgó fotó valódi hátterét is.
A keresztfiunk születésnapján voltunk. Másnap lett volna Márió születésnapja, de azon a napon hunyt el az édesapja, ezért összevonták az ünneplést. Készült egy közös kép, de ettől még nem békültünk ki. A fotót azóta ő maga törölte.
Az énekes állapota az utóbbi hetekben sokakban aggodalmat keltett. A közösségi médiában egyre több furcsa, zaklatott videó jelenik meg róla. Kapcsolata is zátonyra futott Czakó Emíliával, vagy ahogy a követők ismerik, „Kávétejszínnel”.
Úgy tudom, már nincsenek együtt. De vele ezt soha nem lehet biztosra mondani
– tette hozzá Alexandra.

Ami a kisfiukat illeti, Kunu Márió felesége őszintén beszélt arról is, hogyan hat rá az egész helyzet.
Hétvégente szokta elvinni a gyereket. Most a születésnapok miatt másképp alakult, de általában tartjuk a rendszert. Hiányzik neki az apukája, megvan köztük a kapcsolat, csak szerintem nem kellene együtt buliznia.
Alexandra őszintén beszélt arról is, hogyan viseli ezt a feszült és érzelmileg megterhelő időszakot. Mint mondta, a történtek ellenére próbál megőrizni minden erejét és nyugalmát, hiszen felelősséggel tartozik a kisfiáért, és nem engedheti meg magának, hogy a körülötte zajló zűrzavar teljesen feleméssze.
Azt is elárulta, hogy bár igyekszik pozitív maradni, a mindennapokban továbbra is hatalmas teherként nehezedik rá a helyzet. Mégis tudatosan dolgozik azon, hogy érzelmileg stabil maradjon, és ne hagyja, hogy a múlt elhomályosítsa a jelenét.
Borzasztó, amin keresztülmegyünk, de én stabil vagyok. Nem engedem, hogy hasson rám. A kisfiam miatt erősnek kell lennem.
Arra a kérdésre, hogy mennyire nyitott egy új kapcsolatra, Alexandra most még óvatos a kijelentésekkel. Bár nem zárja ki az ismerkedést, komolyabb dologra egyelőre nem vágyik, időre van szüksége, hogy minden a helyére kerüljön benne. „Ismerkedem, beszélgetek, de komolyat még nem szeretnék. Hadd ülepedjen le minden.”
A beszélgetés végén Alexandra külön kérte, hogy az olvasók számára is teljesen egyértelmű legyen a jelenlegi helyzet.
Kérlek, írjátok meg: nem békültünk ki! Szeretném, ha ezt mindenki tisztán látná
– zárta Kunu Alexandra az interjút.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.