Edzőterem lett az irodája! Katona Renáta őszintén vallott az újrakezdésről

edzőterem
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 23. 11:42
A fiatal édesanya betekintést engedett a 2025-ös évébe egy Instagram-sztorin keresztül. Katona Renáta posztjából derült ki, hogy az új irodája egy edzőterem

Katona Renáta Instagram posztjából kiderült, hogy több olyan projektbe is kezdett a 2025-ös évében, amikben eddig még nem próbálta ki magát. A fiatal édesanya, aki nemrég minden közösségi média felületén megváltoztatta a nevét, betekintést engedett az életébe, egy 24 óráig elérhető sztorin keresztül.

Katona Renáta és kislánya, Emma
Katona Renáta kislánya Berki Krisztiántól született és Emmának hívják (Fotó: Szabolcs László)

Katona Renáta új irodája: edzőteremből jelentkezett be  

Berki Mazsi, vagy új neve szerint Katona Renáta posztja nemcsak a mindennapjairól árulkodik, hanem arról is, hogy milyen lelki úton jár jelenleg az influenszer édesanya. Most egy edzőteremnek tűnő helyről jelentkezett be, ahol – mint kiderült – számára már nemcsak a mozgás, hanem a munka is helyet kapott. „Az új irodám” – írta mosolyogva a szobabicikliről Renáta, majd őszintén vallott arról, hogy milyen fontos számára, hogy olyan dolgokkal foglalkozzon, amelyek boldogsággal töltik el. 

Jó érzés abban dolgozni, amit az ember valójában szenvedéllyel csinál

– fogalmazott. 

Két új terület, hatalmas motiváció 

Az influenszer elárulta, hogy 2025-ben két teljesen új területen is kipróbálta magát. Bár még minden nagyon friss, elmondása szerint rendkívül motivált, és hisz abban, hogy a belefektetett energia előbb vagy utóbb meghozza a gyümölcsét. „Ahogy a sportnál is már bebizonyosodott: ha az ember beleteszi a munkát, akkor előbb vagy utóbb jön az eredmény” – írta Berki Krisztián volt felesége.  

Katona Mazsi 2023-ban bajnoki övet szerzett a Sztárbox szuperdöntőjében.
Katona Renáta a Sztárbox színpadán is eredményesen teljesített (Fotó: Fehér Gábor)

„Mellesleg imádom ezt” – Katona Renáta "Mazsi" jó úton halad  

Mazsi a magánéletébe is bepillantást engedett. Párjáról, Zoliról is szeretettel mesélt, aki – mint kiderült – kifejezetten arra buzdítja, hogy néha kapcsolódjon ki. 

Cuki volt, elhozott egy kicsit kikapcsolódni

– árulta el Mazsi, hozzátéve, hogy igyekszik kevesebbet nyomkodni a laptopot, nehogy a munka minden idejét elvegye. Teljesen azonban nem tud, és nem is akar leállni: kardiózás közben is dolgozik, amit láthatóan élvez. „Mellesleg imádom ezt” – tette hozzá nevetve. A posztból egyértelműen kirajzolódik, hogy Mazsi tudatosan építi az új életét, keresi az egyensúlyt a munka, a sport és a magánélet között, és jelenleg úgy tűnik, végre igazán jó helyen van – testileg és lelkileg is.  

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.