Megható bejegyzést tett közzé a minap a közösségi oldalán Hódi Pamela. A sztáranyuka boldogan újságolta el a követőinek, nemrég valóra vált a Berki Krisztiánnal közös lánya, Nati kívánsága, ezzel pedig egy másik kislányé is hamarosan teljesülni fog.

Nati nem kért mást karácsonyra, csak azt, hogy levágathassa a haját rövidre. Nagyon sokáig elleneztem, de beláttam, hogy ő bizony 12 évesen már igenis dönthet a haja hosszáról. Aztán egyszer csak azt mondta: „Anya, szeretném, ha parókát tudnának készíteni a hajamból egy rászoruló kislánynak.” Nos, akkor ott számomra el is dőlt a dolog
- árulta el Instagramon az influenszer, egy videó kíséretében. Pamela ezután egy kérdéssel fordult a követőihez, miszerint melyek azok a helyek, ahol elfogadnak 28–30 cm hosszú, barna, egészséges hajat. A haj ugyanis direkt tincsenként lett levágva, mert így tudnak majd vele dolgozni a szakemberek.
A cég, akit én találtam, minimum 40 cm hajjal tud dolgozni. Sajnos nem értek a követelményekhez, de nagyon szeretnénk valakinek szebbé tenni a napjait egy szép parókával
- tette hozzá a sztáranyuka, mialatt a kommentszekcióban a rajongók odáig voltak ezért a nemes gesztusért, illetve az is elbűvölte őket, milyen szép nagylány lett Nati.
A videót és a posztot IDE KATTINTVA lehet megtekinteni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.