Elképesztő izgalmak között derült ki október 19-én, vasárnap, hogy ki csatlakozhat tizenharmadikként a TV2 Megasztár élő show-jának mezőnyéhez: a nézők szavazatai alapján a kolozsvári Szabó Kamilla Lilla kapott új esélyt, így továbbra is minden esélye megvan arra, hogy akár meg is nyerje a Megasztár 2025-ös évadát.

Az énekesnő azóta is magabiztosan menetel hétről hétre a végső győzelem felé, sőt, mostanra ő maradt Tóth Gabi egyetlen versenyzője. Szabó Kamillának annak ellenére kell a legjobbat nyújtania, hogy utolérte egy érzés, amitől már a verseny kezdetétől fogva rettegett. Ez pedig nem más, mint a kínzó honvágy.
„Nagyon megterhelő. Most már aludtam öt órát legalább, de annyira fáradt vagyok. Bízom abban, hogy sikerül felvenni a tempót és rendesen beilleszkedni. Az a célom, hogy élvezzem ezt az egészet, amíg itt vagyok. Nem akarom, hogy elmenjen arról a fókusz, hogy megéljem a pillanatot és a jelenben legyek. Egyelőre ijesztő picit az egész, érzem, hogy belecsöppentem a mély vízbe, hiszen már együtt is lakom a többiekkel. Ám mivel én később érkeztem, le vagyok maradva egy kicsit. Nem beszélve arról, hogy teljesen új a környezet, és most egy ideig nem látom a családomat. Nyilván a közösségi média felületein ott vannak és támogatnak. Beszélgetünk napi szinten, de ezt persze nem lehet összehasonlítani azzal, mint amikor ott vannak tényleg mellettem. Szóval ez is megterhelő, de arra koncentrálok, hogy miért jelentkeztem a Megasztárba, és az egyértelműen az éneklés”
– fogalmazott Szabó Kamilla Lilla rögtön azután, hogy beköltözött a Megaházba.
Azóta pedig lassan egy hónap is eltelt, és bár a fiatal tehetség rengeteg pozitív visszajelzést kap a mesterektől és a nézőktől egyaránt, úgy tűnik, édesanyja jelenlétét és szeretetét semmi nem pótolhatja.
Tóth Gabi versenyzője a Borsnak árulta el, hogy nagyon besokallt a verseny hevében, annyira hiányzik neki a családja, hogy többször is elsírta magát.
„Ez az első hét, hogy ennyire rám tört a honvágy, amitől a verseny eleje óta féltem. Ez többek között azért is lehet, mert ürül a Megaház, egyedül vagyok a szobában, így nagyobb helyet kapnak a sajátos gondolataim, érzéseim. Bár nem igazán beszélünk erről a versenyzőkkel, azért érezhető a feszültség, ahogy közeledünk a verseny vége felé, most már egyértelműen mindenkiben nő a nyomás. Anyukámékkal ritkán tudok találkozni, pici korom óta elképesztően szoros köztünk a kapcsolat, ezért is olyan nehéz most a távollét. Amikor csak szeretetre, támogatásra volt szükségem, szinte belefolytam az ölébe és úgy sírtam ki magam. Már kisebb korom óta megbeszéltük azt, hogy ő egyben a legjobb barátnőm is. Jelenleg ezt az érzést próbálom mások ölelésével pótolni, mert az feltölt. Ezen a héten sok nehéz érzés tört rám, de leginkább a magány, kimerültség”
- sóhajtott a Borsnak az énekesnő, aki a lelkében dúló viharok miatt mesteréhez, Tóth Gabihoz fordult.
„Gabi sokat segített. Azt mondta, ő is érezte már így magát, de figyeljem meg, ha véget ér ez a műsor, akkor az lesz számomra a furcsa, hogy véget ér a pörgés” - vallotta be Szabó Kamilla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.