Hiába a betegség és a gyász: Hibátlanul menetel a Megasztár versenyzője

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 13. 06:15
Bár összecsaptak a feje fölött a hullámok, mégis magabiztosan jutott tovább. A Megasztár versenyzője őszinte vallomást tett a háttérben húzódó nehézségekről.

Lengyel Johanna számára igazi érzelmi hullámvasút volt a TV2 Megasztár harmadik élő show-ja. A fiatal énekesnő betegséggel küzdött, ennek ellenére minden erejét összeszedve állt színpadra, és végül egyetlen produkcióval is sikerült továbbjutnia. A párbajban Kökény Lalival mérte össze tudását, és bár a küzdelem nem volt könnyű, Johanna diadalmaskodott. A nézők szavazatai is mellette döntöttek, így a négy párbajgyőztes közül ő kapott egyeneságon lehetőséget a folytatásra. A szólóprodukció így elmaradt, de jövő héten újra bizonyíthat a tehetséges énekesnő, aki most nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is próbára tette önmagát.

 Megasztár élő show
2025_11_08
A Megasztár versenyzője közel került párbajtársához (Fotó: Kovács Dávid)

A gyásszal is meg kellett küzdenie a Megasztár énekesnőjének

A színfalak mögött Johanna elárulta, hogy a színpadra lépés ezúttal különösen nehéz volt számára. Nemrég veszítette el szeretett nagymamáját, aki mindig hitt benne, és akinek emléke most is ott volt vele minden egyes hangban.

Nagyon jó volt a színpadon, bár eléggé kavarogtak bennem az érzelmek. Azt gondolom, sikerült átszellemülnöm érzelmileg egy olyan szintre, ami kicsit a kárára ment az éneknek. Ha a szakmai maximalizmusomat nézem, nem vagyok elégedett. Viszont annyira különleges dolog, amikor ilyen szinten bele tudjuk magunkat élni egy dalba...

 – mondta meghatottan.

Egymásra találtak Kökény Lalival

Az este során nemcsak a produkció, hanem a közös munka is mély nyomot hagyott benne: „Lalival olyan kapcsolat alakult ki, hogy sikerült meghatódnom a dal alatt és utána is. Nagyon vegyesek az érzéseim. Persze nagyon örülök, hogy továbbjutottam, de sajnálom, hogy nem adhatom elő a szólódalomat, mivel sokat készültem rá” – árulta el Johanna, aki annak ellenére, hogy betegsége miatt kissé kimerültnek érezte magát, igyekezett a maximumot kihozni magából.

Jövő héten újult erővel bizonyíthat

A gyász, a betegség és a versenyhelyzet súlya egyszerre nehezedett rá, de az énekesnő mégis a lelkére hallgatott: „Megpróbáltam elengedni mindent, és rábízni magam a pillanatra, hogy az majd kihozza belőlem, amit kell” – tette hozzá. Bár most kimaradt a szólóprodukció, Lengyel Johanna jövő héten ismét a reflektorfénybe kerülhet, és bizonyíthatja, hogy tehetségével és kitartásával nem véletlenül jutott el idáig a Megasztárban.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.