"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia! Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja

Krizbai Teca
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 10. 18:00
Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.

Derült égből villámcsapásként érkezett a tragikus hír, a búcsú, amire senki sem számított. Krizbai Teca, a Csillag születik látássérült énekesnője a Faebookon búcsúzott el szerelmétől, akivel mindössze fél évet tölthetett együtt. Csabi ugyanis váratlanul elhunyt.

Krizbai Teca
Krizbai Teca Csillag Születikben való szereplése után idén nyáron Csabi oldalán állt nyilvánosság elé... akkor még boldogan fotózkodtak (Fotó: Krizbai Teca)

A tehetségkutató 2011-es felfedezettje nemrég még a Borsnak mesélt boldogan az új szerelemről, valamint arról, hogy a szintén látássérült Csabival közös fellépéseket is vállalnak, dalokat írnak és össze is költöztek.

„Csabival azt kerek perec kijelentettük, hogy soha nem akarunk gyereket. Ebben mindketten egyetértünk. A házasság? Az pedig még a jövő zenéje, még nem gondolkoztunk el rajta. Nekünk az is csodás, ha öt év múlva is ugyanúgy élünk, mint ma. Nem vagyunk mi nagyravágyó emberek! Egy kis hangszigetelt stúdiót nagyon szeretnénk viszont, ahol kedvünkre tudunk dalolni és zenélni. Bár remélem, most sem zavarjuk annyira a szomszédokat”

kezdte a Borsnak Teca idén júliusban, majd szerelme, Csabi vette át a szót:

„Azt hiszem, humor nélkül nem is menne! Sok a troll ugyanis, akik már a szerelmünkről szóló cikk alá is csak negatív kommentet voltak képesek írni. Mi ezeken is csak nevetünk és boldogok vagyunk. Sokan el sem tudják képzelni, milyen lehet két vak ember élete, de igazság szerint legfeljebb a takarítás az, ami kisebb nehézséget okoz. Ha főzök, a hangokat figyelem, hogy mondjuk mennyire pattog az olaj a sült krumpli alatt. Mindent meg lehet oldani. Tecának még egy kicsit gyakorolnia kell az önálló közlekedést, de én bárhová eljutok villamossal is"

mesélte vidáman Csabi 4 hónappal ezelőtt.

"Még egyszer megfoghattam a kezed a kórházi ágyon" Krizbai Teca így búcsúzik szerelmétől

A pár tehát nyáron még tele volt tervekkel, ám a sors valamiért közbeszólt. A korábban pszichológusként is praktizáló énekesnő egyedül maradt.  Teca november 8-án a következő szívszorító bejegyzéssel, és egy közös dalukkal búcsúzott Csabitól.

“Élni kell, és nem félni.

Ezt tanítottad nekem abban a röpke félévben, amit kaptunk az élettől. Te mutattad meg, milyen az, ha igazán, feltételek nélkül szeretnek. Megmutattad, hogy a legnehezebb percekben is lehetünk önfeledten boldogok. A te segítő kezed által újra tudtam kezdeni életem egyik legfájóbb, és legnehezebb időszaka után. Mindig azt mondtad, százból egy ember van, akivel így érezhetitek egymást zeneileg. Nekünk megadatott. Zeneileg, és lelkileg is. Habár rövid idő jutott nekünk, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy részese lehettem. Mindketten “felvettük a kincset”  Hatalmas ajándék voltál nekem itt a Földön, és tudom, hogy odafentről is figyelsz rám. Köszönöm, hogy megvártál, és még egyszer megfoghattam a kezed a kórházi ágyon, bízva abban, hogy még adhattam neked néhány boldog percet.Nem lehet leírni, és kimondani, mennyire hálás vagyok neked azért, akivé engem szeretni tudtál. Átszerettél rengeteg korlátomon, és határomon, ami a kiteljesedésben akadályozott.  Te magad voltál A ZENE. Csupa nagybetűvel. A kezedben a hangszerek életre keltek, és énekeltek. Rámhagytad a legszebb örökségedet: a zongoratudásodat. Köszönöm, hogy méltónak tartasz rá. Büszkén, a legnagyobb szeretettel, csodálattal és tisztelettel viszem tovább. Mefoghatatlan, hogy már nem vagy itt velem. Egy pillanat alatt a hullámok elsodortak tőlem. Habár rövid volt az időnk, a másik felem voltál, és az is maradsz. Mindig nálad voltak a gondolataim, és a tieid nálam. Ez most is így van. Nemcsak a szerelmem, az őrangyalom is voltál, a legváratlanabb pillanatokban is. Hálás vagyok, hogy a társad lehettem. Most a számunkra két legmeghatározóbb dallal kezdelek el kísérni a rád váró úton, a felhőkön, ahol már nem fáj neked, de álmomban mindig visszatérsz hozzám. Nyugodj békében, Szerelemtündér! Szárnyalj tovább odafent, hiszen most már ott zenélsz tovább"

írta Krizbai Teca párja elvesztése után.

A Bors kereste telefonon Krizbai Tecát, ám egyelőre nem sikerült őt elérnünk.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.