A Kőgazdag Fiatalok sztárja és felesége Herceg Letícia szemtelenül fiatalon házasodott össze, most viszont úgy tűnik, nem minden úgy alakul, ahogy tervezték. A luxus életet élő Kőgazdag Csabiért izgulnak a követői.

Aggódnak a rajongók, hogy a két sztár kapcsolata végleg elromlott, ugyanis a szerelmesek már nem is követik egymást egyik közösségi oldalon sem.
Hogy eloszlassuk a kételyeket megkerestük a Kőgazdag fiatalt, hogy pontot tegyen az ügy végére. Herceg Csabi elárulta, mi is történt pontosan házasságával.
Minden kapcsolatban vannak veszekedések és viták. Mi azon is össze tudunk veszni, hogy mit együnk
– kezdte Csabi, majd elárulta, hogy konfliktusaik feleségével sokszor végződnek egymás letiltásával.
"Egy előző vita miatt követtük ki egymást. Egy teljesen bagatell dolgon vesztünk egyébként össze, de a vége az lett, hogy kikövettük egymást a közösségi oldalakon. Mivel egyikünk sem lóg állandóan a telefonján, nem nézzük annyit, hogy ki, kit követ vagy, ki milyen storyt posztolt, ezért fel sem tűnt nekünk" – mesélte a Borsnak.
Kőgazdag Csabi egy kis betekintést is nyújtott kapcsolatukba, ugyanis elárulta, ki a kezdeményezőbb fél. Saját bevallása szerint egy vita után inkább ő az, aki kezdeményezi a békülést.
Miután összeveszünk általában járkálok utána a házban, hogy kibéküljünk, vagy írogatok neki, ezért inkább letilt
– mesélte humorosan.
A szerelmesek tehát megnyugtatták a nagyközönséget: minden rendben van a házasságukkal, a viták és konfliktusok ellenére kapcsolatuk harmonikus és boldogok együtt.
Hála Istennek nagyon boldog házasságban élünk és nagyon áldott életünk van.
A fiatal sztár elmondása szerint a pletykák ezúttal valótlannak bizonyultak.
A két valóságshow-szereplő azóta megosztott egy 24 óráig elérhető Instagram-történetet: egy romantikus vacsoráról jelentkeztek be, ezzel is bizonyítva, hogy a lehető legnagyobb szeretetben élik mindennapjaikat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.