Zsoldos Dedy elmondta, miért szakított valójában Fenyő Miklós és zenekara

Hungária együttes
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 05. 20:00
Zenélt a Hungáriában, ő dobolt az utolsó két nagylemezen, majd a Dolly Roll és a Step tagja volt éveken át. Zsoldos Dedy jelenleg a Budapest Rock’N’Roll Bandben és a Stepben zenél, a Fenyő Miklóssal való nyári szakmai szakításról, a tíz éve tartó párkapcsolatáról és gyerekeiről is mesélt.

Zsoldos Dedy neve ismerősen csenghet sokaknak, 1982-ben érkezett a Hungáriába Flipper Öcsivel, majd annak felbomlása után a Dolly Roll tagja volt évekig. Ezután jött a Step-korszak, újabb lemezekkel és címlapokkal, majd külföldön zenélt sokat, Fenyő Miklós zenekarában dobolt, és jelenleg is tanít.

zsoldos dedy
Zsoldos Dedy továbbra is aktív, fellép és dobot tanít 
(Fotó: Zsoldos Dedy)

Három gyerek apja, párja pedig pszichológus. „Mindegyik gyerekem rendkívül muzikális, a nagylányom gyerekorvos, kétszeres anyuka, a fiam üzletember, a kislányom pedig a médiában dolgozik. Mindegyiknek nagyon jó érzéke van a zenéhez” – mesélte megkeresésünkre.

Kétszer vált, tíz éve működik a mostani kapcsolata. „Zsófi pszichológus, rengeteg kliense van, büszke vagyok rá, milyen csodálatos lány. Amióta mi együtt vagyunk, egy csomó ismerősünk elvált attól, akit ebben a tíz évben vett feleségül.”

Mi viszont nem élünk együtt, és ez a titok!

„Neki van egy lakása, ahol a rendelőjét üzemelteti, és nekem is van egy lakásom, ahol minden nap tanítok. Esténként találkozunk, együtt alszunk itt vagy ott, hétvégén meg közös programjaink vannak” – mondta a 63 éves zenész.

A fia még vele lakik, pontosabban ugyanabban a házban, de más lakásban. A dobolni tanuló gyerekek meg sok éve járnak hozzá magánórákra, de ebből nincs probléma a lakóközösségben. A szomszédok szerinte nagyon rendesek, aranyosak, néha megjegyzik, ha ügyes tanítványt hallottak.

Zsoldos Dedy a Step együttessel ma is zenél  

A Step zenekarral is gyakran lép fel. „1987-ben alakultunk, három nagylemezt adtunk ki, majd megszűnt a formáció. 27 évig nem létezett az együttes, pár éve újraélesztettük.”

A Step együttes neve persze Flipper Öcsi nevével forrt össze: próbálkoztunk a pótlásával, de nem volt egyszerű, ahogy Sipos F. Tamást sem fogadta el Cipő helyett a közönség, amikor a Republicban énekelt.

„Házon belül pótoltuk végül, Popper Péter énekli Öcsi dalait. A zenekarban van még Keszthelyi László basszusgitáron, Bereczky Norbert gitáron és Erdő Zoltán szaxofonon.

Zsoldos Dedy számos hazai formációban zenélt 
(Fotó: Zsoldos Dedy)

Jelenleg ketten vannak az eredeti tagok közül, de a banda feltámasztásakor mindenkit felkértek a régi csapatból. „Kisszabó Gábor, aki azt mondta, hogy soha többet nem fog basszusgitározni, végül az Első Emelettel és a Solarisszal is visszatért. Fehér Attila pedig kilépett ebből a formációból. Mi a Steppel kisebb helyeken, klubokban játszunk. Van egy százötven-kétszáz fős rajongótáborunk, ők nagy szeretettel jönnek el minden egyes koncertre és éneklik végig a dalokat az első hangtól az utolsóig, pedig mindig ugyanazt kapják. Mi csak értük vagyunk, nem írunk új dalokat. Ez egy nosztalgiazenekar, egy évben pár alkalommal fellépünk” – mesélte.

Nagyon készült a Hungária-koncertre 

Volt, hogy a Hungáriával felléptek a Puskás Arénában 50 ezer ember előtt, máskor meg kétszáz néző előtt zenéltek a Steppel, ezzel nincs semmi baja. „Teljesen más a hangulat, de klubozni jó, sokkal közelebb van a közönség, a közvetlen kontaktus pedig kell egy zenésznek” – vélekedett.

A Hungária együttes egy régi képen 
(Fotó: Zsoldos Dedy)

A tavalyi és idei két Hungária-koncert szerinte csodálatos volt. „Tavaly az volt a szlogen, hogy ’Most vagy soha’, aztán mégis lett még két ráadás. Én imádtam azt a zenét, a kollégákat. A tavalyi Hungária-nagykoncert előtt pedig nagyon sokat gyakoroltam, és nem azért, mert ezek olyan nehéz dalok.”

Fontos volt nekem, hogy tökéletesen szóljon a dob – hogy utána csak dicséretet kaphassak.

„És kaptam is! Nagyjából hatvanszor eljátszottam a koncertet, úgy mentem az első próbára. Nagyon jó érzés úgy dolgozni, hogy magabiztos vagy” – emlékezett.

Zsoldos Dedy és Fenyő Miklós szakítása 

Fenyővel kétszer szakítottak, először 1983 nyarán, amikor az énekes gyakorlatilag kirúgta az egész zenekart. Előtte való évben jelent meg az Aréna, a feloszlás után pedig a Finálé című lemez. „Az Arénát sokan a legjobb lemeznek tartják.”

A Finálé pedig nem úgy született, hogy a zenekar egyben volt boldogságban és békességben: a zenekar addigra feloszlott, illetve Fenyő Miki kirúgta a tagokat, viszont a hanglemezgyártó vállalatnál még volt szerződés egy lemezre.

„Így született meg a Finálé, amelyre összeszedtek korábban rögzített dalokat. Úgy emlékszem, hogy hat szám már fel volt véve a Magyar Rádió nyolcas stúdiójában.

Fenyő Mikivel mi nagyon sokat játszottunk, idén nyáron történt a második szakítás, ekkor alakult meg a Budapest Rock’N’Roll Band. Ez egy az egyben az a zenekar, amely Fenyő Miklóst kísérte, Fenyő Gyöngye néven, egyben ugyanaz a zenekar, amely a Hungária mögött állt a Puskásban és az MVM Dome-ban is. Énekeseket kellett csak bevenni Fenyő Miki és Dolly helyére, Pintácsi Viki és Andorai Peti érkeztek helyettük.”

Hetven százalékban játszunk Hungária számokat, a többi pedig a műfaj legnagyobb világslágerei.

Mivel én Hungária tag voltam, jogfolytonosan ezt az ügyet életben szeretném tartani, azaz mi nem tribute-zenekar vagyunk. A Hungáriát pedig többen szeretik itthon, mint ahányan befértek a stadionba” – mesélte a dobos.

A Dolly Rollnak is több aranylemeze volt
(Fotó: Zsoldos Dedy)

2025 nyarán megint szétmentek 

A második szakítás friss, idei.

Valójában 2023 decembere óta feszültség volt tapasztalható Miki és a zenekar között, anyagi problémák voltak.

„Amikor jeleztük a problémát, megharagudott ránk, és egész 2024-ben nem voltunk beszélő viszonyban. Utána mi a menedzserrel, Környei Attilával beszéltünk: elmondtuk neki, hogy csinálunk egy külön zenekart, de ha lesz Fenyő-koncert, akkor ne féljen, azt részesítjük majd előnyben, és csak az üres napokra szervezünk magunknak koncertet.”

Amikor Miki ezt megtudta, minden egyeztetés nélkül azonnal menesztette a zenekart. 

„Tudott zenészeket is szerzeni, három héttel később szegeden már teljesen új zenekar játszott mögötte” – mesélte Zsoldos Dedy.

Zsoldos Dedy jelenleg a Budapest Rock'N'Roll Bandban zenél 
(Fotó: TOTH BENCE/Zsoldos Dedy)

A szakítás oka tehát az volt, hogy a zenekar több koncertet szeretett volna, mert ez a megélhetésük: „Egészen egyszerűen az történt, hogy Mikinek kevés koncertje volt idén. Magasra emelte a saját fellépti díját, miközben a zenekari tagok gázsija nem emelkedett... és ezért az éves harminc-negyven koncertből idén csak tizenöt jött össze. Sok városi, falusi rendezvénynek erre már nem volt pénze.

Kicsit fáj neki, hogy nem nevezte meg Fenyő a zenészeket a koncertek végén, de túllépett ezen. „Én Fenyőnél nem Zsoldos Dedy voltam, a Hungária volt tagja, hanem a Fenyő Gyöngye zenésze, ugyanolyan jogokkal, mint a többiek. Nem is mutatta be a koncerten a zenekar tagjait, tizenöt év alatt nem mondta egyszer sem, hogy a doboknál Zsoldos Dedy… de mindegy, mi ezt elfogadtuk” – jegyezte meg.

Most elégedett a helyzetével, több évtized zenélés után: „Hálás vagyok a sorsomnak, szeretném továbbvinni a Hungária-hagyományt. Kívánom, hogy 120 évig éljenek a tagok, de a zene mindenkié, a Hungária hagyatéka pedig részben az enyém, mivel benne voltam az eredetiben, ez nekem még jár is.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.