Hosszú ideig arról szóltak a hírek, hogy Curtis felesége abbahagyja a profi sportot, és hátat fordítva múltjának, nem kosárlabdázik többé az első osztályban. Aztán valami megváltozott: annyira jó szezont játszott a Cegléd csapatában, hogy nem tudott nemet mondani a folytatásra.
„Nem gondoltam volna, hogy így 31 évesen még hozok egy ilyen nagyon extra, fölfele ívelő szezont. Hoztam azt, amit amúgy nyilván elvárok saját magamtól is. Úgyhogy nem volt kérdés, nagyon hamar eldőlt, hogy folytatni fogom, és a következő szezonra is aláírok. Hogy hagyjam abba, amikor a legjobb szezonomat csinálom? Mivel én már két éve elbúcsúztam, és most már azóta a harmadik szezonomat tolom, ezért ez így nyilván vicces, másfelől viszont nagyon örülök neki, hogy ez így megy. Lehet, hogy még egy-két év bennem van” – mesélte a sportoló, aki a TV2 Ázsia Expressz című műsorában is megmutatta kivételes fizikai állapotát.
Ugyanakkor természetes, hogy egyedül nem dönthetett, hiszen már családként él a szerelmével, újdonsült férjével, Curtisszel, így természetes volt, hogy beszélgetnek a döntés előtt.
„Félt, hogyan kérdezze meg, de mondtam neki, hogyha kosarazni szeretne és ebben boldog, jól érzi magát, ráadásul ilyen magas színvonalon játszik, akkor ki vagyok én, hogy megtiltsam neki. Ez olyan, mintha megkérdezném, hogy a fesztiválszezonban felléphetek-e” – emlékezett a rapper.
„Ha ebben teljesedik ki, ha megbecsülik, szeretik, én nem fogok közé meg a sportja közé állni” – tette hozzá.
Ez is volt az oka annak, hogy idén végül csak a polgári szertartást tartották meg, a lagzi pedig egyelőre várat magára. Ám ez senki számára nem probléma.
„Nem sietünk sehova. Jól érezzük így magunkat” – mondták a hot! magazinnak.
Az sem titok, hogy egyelőre várnak a gyermekáldással is. Hová is sietnének, mindketten fiatalok, egészségesek, tehát semmilyen nyomás nincs rajtuk.
„Az az igazság, hogy még én sem akarom lekötni magam, hiszen ez egész eddigi életemet a sport töltötte ki. Tudom, hogy egy gyerek nevelése is iszonyatosan fárasztó és nehéz. Így aztán nem szeretnék egyből a karrierem befejezése után belevágni. De Ati kisfia, Doncsi is rettentően sokat van velünk, és nagyon szeretjük egymást vele is” – mesélte Judie, akitől a férje vette át a szót.
Amikor velünk van, nagyon sok időt Judie-val tölt. Én ugye végzem a dolgaimat, és sokszor kettesben vannak. De hárman is sok közös programot csinálunk
– árulta el Curtis, aki nem titkolta, hogy az Ázsia Expressz forgatásai során a kisfia és a kutyusuk mellett édesanyja hiányzott neki a legjobban.
„Ő nagyon nem örült ennek az utazásnak. Azt mondta, hogy most akkor egy hónapig megint aggódnia kell. Úgy búcsúzott el, mintha lakodalom lett volna. Körülbelül 62-féle kaját készített – pedig csak átugrottunk köszönni. Tényleg csak cigányzenészek nem voltak a nappalijában” – nevetett a rapper.
A nyáron Curtis és Judie összeházasodott. Bár szűk körű szertartást szerveztek, megadták a módját rendesen: 60-70 ember tapsolt egyszerre, amikor kimondták az igent.
Idén ősszel a rapper nemcsak a színpadon fog mikrofont, hanem a Megasztár zsűriszékében is, amikor Tóth Gabi, Herceg Erika és Marics Peti társaságában igyekszik véleményezni a tehetségek produkcióit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.