„Az embernek szembe kell néznie azzal, hogy kicsoda” – Így reagált Ákos a róla szóló filmre

Ember maradj – az Ákos-sztori. Eddig. – ez a címe Ákos önéletrajzi filmjének, amit október 16-tól országszerte vetítenek a hazai mozik. A Bors munkatársainak azonban már a premier előtt lehetőségük nyílt megnézni a Kriskó László rendezte alkotást, amiben úgy jelenik meg a Kossuth-díjas énekes, ahogy még a legnagyobb rajongók sem láthatták. Egyszerre gyermek, lázadó fiatal, vérbeli művész, férj és édesapa.

De vajon ő milyen érzésekkel nézte vissza saját magát?

„Nagyon fura dolog, egy rád nagyon hasonlító ürgéről portrét nézni. Ez egy őszinte film, annak minden fájdalmával, nyersességével és örömével. A legkorábbi felvételek szinte karcolnak, az 1987-es Csillag születik-jelenetnél felvonyítottam a vetítőteremben. Sok minden kavarog az emberben ilyenkor. Nagy szerencse, hogy nem én csináltam a filmet magamról: Hábermann Jenő producer, Kriskó László rendező, Csincsi Zoltán operatőr külső nézőpontja sajátos frissességgel mutatja be a dalok és a közönség egymásra találását és ezt a küzdelmes alkotói sorsot is. Őket dicséri ez a film” – kezdte a Borsnak Ákos közvetlenül a vetítés után, hozzátéve, igazán csak a közönség mondhat ítéletet az elkészült alkotásról.

A Kossuth-díjas énekes azt is kiemelte, hogy egyáltalán nem érzi lezártnak a karrierjét (a film pontos címe ezért Ember maradj – az Ákos-sztori. Eddig.), olyannyira nem, hogy idén hatvanezer nézőnek játszott a turnéján, nemrég jött haza Japánból, ahol a világkiállításon koncertezett, most pedig a számos, közönségtalálkozóval egybekötött vetítés után azonnal a december 13-i Aréna-koncertjére kezd el készülni.

Ákos: A sorsom állandó szembenézésre késztet

Az Ákosról szóló film egy vitathatatlanul önreflexív alkotás: nincs olyan múltbéli konfliktus vagy balhé, amit az énekes el akar titkolni a nézők elől, vagy éppen meg akar úszni. Ez azért is történhetett így, mert Ákos elmondása szerint gyakran vet számot, gyakran elemzi saját magát.

„Önreflexív embernek tartom magam. Számomra nem nehéz emlékeket felidézni, vagy akár konfliktusos helyzetekről beszélni. Egyrészt azért, mert nagyon sok idő eltelt az ilyen fiatalkori, szinte kötelezően megélendő konfliktusok óta, másrészt az embernek szembe kell néznie azzal, hogy kicsoda. Engem a sorsom állandó számvetésre késztet. Játszom a régi dalaimat, ezáltal újraélek sok régi helyzetet. Látom a velem felnövő, velem idősödő arcokat a közönségben, akikről tudom, hogy 16 éves korukban még bomberdzsekiben tomboltak a Bonanza-koncerten, ma pedig ott vannak velem az Operában vagy az Arénában, esetleg egy verses esten is a Nemzeti Színházban. Szóval egészen elképesztő dolog ez, óriási jutalom az élettől. Ezek a filmesek egyébként nagyon zsivány emberek. Megmutatnak egy régi felvételt az esküvőnkről vagy a gyerekekről, vagy egy olyan privát élethelyzetről, amiről nem is tudtam, hogy van videó, és közben az én arcomat fényképezik. Az érzelmeket nem lehet megjátszani, volt és van belőlük bőven, és ezeket fel is vették. Szerintem ez egy emberi történet, ez talán a legfontosabb, amit el lehet mondani róla. Az első visszajelzések nagyon jók, a közönségtalálkozós vetítések mindenütt telt házasak, és mostantól megkezdődik a film önálló élete a mozikban is” – mondta mosolyogva Kovács Ákos.