A Romantic zenekar reneszánszát éli, Völgyi Zsuzsi, Kunovics Katinka és Gáspár Győző triója nem tud kimenni a divatból. Legismertebb slágerüket, a Vágyom rád-ot pedig most a népszerű DJ-duó, a CRAZYBOYS dolgozta át kissé. A huszonéves fiúk el voltak ájulva Völgyi Zsuzsi kisugárzásától…
Péntek este debütált a CRAZYBOYS új feldolgozása, amin Radar művésznevű erdélyi DJ-barátjuk is közreműködött. Gugi Zsolt és Nyilas Kristóf kettőse nem az eredeti hangsávhoz nyúlt: kérésükre a tagok újra felénekelték az örökzöldet, Győzike pedig még a klipben is szerepelt, egy feltétellel: legyenek zebrák is…
A CRAZYBOYS korábban olyan előadókkal dolgozott mint a NOX, Dér Heni és Karapancsev Kristóf… Nem csoda, ha a Romantic énekesei igent mondtak a felkérésükre. Ahogy azt korábban a Ripost is megírta, Győzike saját versszakot kapott, most pedig arról mesélt a DJ-duó, milyen volt a két énekesnővel a munka.
„Zsuzsi és Katinka fantasztikusak” – szögezte le mindjárt az elején a Borsnak nyilatkozva Gugi Zsolt. „Tök laza volt a stúdiózás velük, nagyon jófejek voltak, és elképesztő volt látni a profizmusukat. Lényegében beéneklés nélkül tökéletesen lehoztak mindent elsőre. Érdekes volt hallani, hogy mennyit érett, mennyivel markánsabb lett a hangszínük a 2001-es eredeti verzióhoz képest” – méltatta őket a CRAZYBOYS tagja, majd mikor arról kérdeztük, hogy külsőre is ilyen bombasztikusnak találja-e őket, elmosolyodott. Ugyanis mióta Völgyi Zsuzsi szakított 18 évvel fiatalabb párjával, tele a virtuális postaládája szerelmes levelekkel, amiknek jó része húszas, harmincas éveikben járó férfiaktól érkezik.
„Úgy olvastam, Katinka sokat fogyott az elmúlt években, tényleg nagyon jól néz ki. És Völgyi Zsuzsi előtt is le a kalappal. Megértjük, miért rajong érte annyi férfi, a mi korosztályunkból is! Jó kiállású nőci, sugárzik róla a magabiztosság, és amikor énekelni kezd az csak rátesz egy lapáttal. Félre értés ne essék, párkapcsolatban élek, és nekem más a zsánerem, de megértem a szingli fiúkat” – nevetett Gugi Zsolt.
A CRAZYBOYS formáció a Borsnak leszögezte:
„Bízunk a sikerben! Azt tapasztaljuk a bulijainkon, az egyetemi partikon is, hogy a közönség imádja a 2000-es évek zenéjét. Minden fellépésünkön elhangzott egyébként ez a Romantic-dal és a közönség telitorokból énekelte. Reméljük, a mi verziónk is elnyeri a tetszésüket. Persze követjük a mai előadók munkásságát is, de azt valljuk, hogy a »retro« zene visszarepíti a hallgatókat abba az időszakukba, amikor még a legnagyobb problémát egy dolgozatra való felkészülés jelentette. Egy felhőtlen, boldog állapotot élhetnek át újra. Ráadásul a Romanticról is elmondható, hogy több generáció életének része.”
A klip kapcsán még elmondta, egy randevút kísérhetünk végig, amiben a CRAZYBOYS tagjai is megjelennek különböző szerepekben, s Győzike – valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert zebrái – is láthatók. Az utolsó képkockákban pedig ismerős arc, A Kísértés című sorozatban látott Kardos Anna is szerepel. Nem először tűnik már fel a DJ-duó klipjében, s ígéretük szerint hamarosan főszerepet is kap egy videójukban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.