Natalia Oreiro Budapestre érkezett, hogy ő is részt vehessen az ország házibulijában, azaz, hogy vendégzsűriként ítéletet mondjon a Sztárban Sztár All Stars versenyzőiről. Bár a legek legjeinek összecsapásánál nincs olyan, hogy könnyű feladat, de Horváth Tamás vállára talán egy kicsivel több súly nehezedik. Az énekes ugyanis magassarkúban és fűzőben áll majd színpadra, hogy megidézze a világhírű színésznőt és ikonikus dalát, miközben ő maga is a zsűripultban ül. A feladat azonban nem lehetetlen, Natalia Oreiro most lapunkon keresztül néhány tanáccsal is ellátta Horváth Tomit.
A Vad angyal sztárja alig várja Horváth Tomi Natalia Oreiro alakítását, és úgy érzi, a legfontosabb, hogy az énekes is jól érezze magát a dal közben.
„Valamennyire már tisztában vagyok a zsűrivel, a szereplőket még nem ismerem annyira, de nagyon sok jót hallottam már a műsorról, a meglepetéseket pedig kifejezetten szeretem” – kezdte Natalia a Borsnak.
Annak az énekesnek, aki engem alakít pedig elsősorban sok sikert kívánok! Azt gondolom, hogy az a legfontosabb, amit tanácsolni tudnék neki, hogy élvezze az előadást, legyen felszabadult, táncoljon. Illetve van egy konkrétum is, hogy a dal egyik részleténél lehet hallani, hogy erőteljesebben megnyomom a szöveget, abba ő is vigyen nagyobb erőt
– magyarázta.
„Külsőre pedig talán a legfontosabb ismertetőjegyeim, az anyajegyem, a hullámos hajam, és hogy nagyon szeretek pirosat hordani” – tette még hozzá.
Bár a sminkesek és maszkmesterek bizonyára mindent megtesznek majd, az sejthető, hogy Horváth Tomit nem igazán lehet majd összetéveszteni a Sztárban Sztár zsűritagjával. Az énekesnő szépségén mintha nem fogna az idő vasfoga, aminek titkára a rajongók évtizedek óta kíváncsiak. Nekünk most elárulta, de aki pontos receptben vagy boszorkányságban reménykedik azt el kell keserítenünk.
Egy boldog, szabad ember vagyok és talán ez látszik rajtam. Én folyamatosan azt csinálhatom, amit szeretek, és ha valakinek az a munkája, amit igazán szeret, akkor sosem kell dolgoznia
– vallotta be mosolyogva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.