Igazi pörgést hozott Lotfi Begi számára az elmúlt időszak: a bokszversenyre való intenzív felkészülés mellett a fellépéseit sem hanyagolta el. A DJ egyszerre bizonyította a kitartását a sportban és a színpadon, így igazán eseménydús hónapokon van túl.
"Nagyon jól érzem magam, rengeteget készültem az első mérkőzésre, amit sikerült megnyernem. Úgy akartam ringbe lépni, hogy bármi is legyen az eredmény, ne maradjon bennem hiányérzet. Hál’ Istennek sikerült úgy alakítani az életemet, hogy a maximumot tudjam kihozni a felkészülésből. A győzelem már csak hab volt a tortán, főleg ilyen fantasztikus szurkolótáborral a hátam mögött" – kezdte a hot! magazinnak Begi.
"Most nyáron nem volt igazi pihenés, tehát kimaradt a nyaralás. Általában a Balatonra szoktunk menni, idén is ott voltunk, de onnan jártam fellépésekre és edzésekre, így legalább a gyerekeknek megvolt a nyaralás."
Az őszi szünetben szoktunk elutazni valamilyen tengerpartra is, de a mostani győzelem miatt ez sem fér bele, hiszen vár rám az újabb mérkőzés az elődöntőben.
A DJ-re is hatalmas feladat vár, hiszen Radics Gigihez hasonlóan ő is színpadra áll majd a 101 Hang – Depeche Mode Special Tribute nagyszabású koncertjén.
"A Depeche Mode-ot a Bonanza Banzaion keresztül fedeztem fel a ‘90-es években, és onnantól kezdve végigkísértem a pályájukat. Később, amikor DJ lettem, sok remixük is bekerült a szettjeimbe, mert mindig figyeltek arra, hogy az underground közönséghez is szóljanak. A koncertjeik pedig számomra mindig hatalmas élményt jelentettek. A Népligetben még személyesen is találkozhattam velük: Andy Fletcher különösen kedves és közvetlen volt, Martin Gore szívesen fotózkodott, Dave Gahan pedig igazi frontemberként uralta a pillanatot" – emlékezett vissza Begi.
A november 27-ei 101 Hang – Depeche Mode Special Tribute színpadán Gigi és Begi mellett igazi sztárparádé várható: ott lesz többek között Rúzsa Magdi, Pásztor Anna, Papp Szabi és Molnár Tamás is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.