Az egykori kosárlabdázó, Hajmásy Péter egy nagy és ijesztő beavatkozásra készül: szívműtéten fog átesni. Nádai Anikó vőlegényének két komoly szívproblémája is van, emiatt nemcsak magára kell jobban ügyelnie, de a megszokott sportos életmódját is fel kellett adnia.
Péter korábban már beszélt szívritmuszavaráról, ám egy orvosi vizsgálaton kiderült, hogy a született rendellenesség mellett a szívében aortatágulat is van. Ez a betegség szinte egy időzített bombaként viselkedhet, ha nem műtik meg időben, így a pár olyan gyorsan cselekedett, amilyen gyorsan csak lehetett.
Tervezett esküvőjüket elhalasztották, hogy Péter minden erejét a műtétre és az azt követő rehabilitációra fordíthassa. A nagy operációra október közepén kerül sor, most zajlanak az utolsó orvosi vizsgálatok.
Nádai Anikó párja rendszeresen jár szűrővizsgálatokra, és ezt másoknak is ajánlja. Elmondása szerint az aortatágulatnak semmilyen tünete nem volt, mégis életveszélyessé válhatott volna.
Nagyon félek, de már nagyon túl lennék rajta… Eleve az altatás is egy rizikófaktor, és ijesztő belegondolni, hogy majd megállítják a szívemet. De ez így már nem igazi élet
- mondta Péter egy másik lapnak.
Jelenleg nem emelhet semmit, ami nehezebb, kisfiai mellett még a bevásárlószatyrokat sem veheti fel. Alig várja, hogy áteshessen a műtéten, és újra emelgethesse gyermekeit, valamint a bőröndöket és bevásárlószatyrokat is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.