Wolf Kati: „Mindenki tudja, hogy a többiek is elképesztően jók”

Sztárban sztár All Stars
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 17. 07:00
Az énekesnő ismét nagy feladatra készül: visszatér a képernyőre, ahol újra bizonyíthatja sokszínűségét. Wolf Kati elárulta, hogy milyen érzésekkel tér vissza a színpadra, és hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a családi életével.

Meghatározó emlék, amikor gyermekként Wolf Kati Vuk dalával először lopta be magát a közönség szívébe. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és számos jelentős alkotás és színpadi produkció kapcsolódott össze a nevével, többek között 2011-ben ő képviselte hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Most egy új korszak kezdetéhez érkezett, amely egyszerre tartogat kihívásokat és izgalmakat számára.

Wolf Kati
Wolf Kati hamar tudatosította magában, hogy ezen a versenyen valóban erős mezőny indul majd (Fotó: László Szabolcs)

Wolf Kati a versenyről: „Egy rap-produkció biztosan feladná a leckét”

Wolf Katival a Sztárban Sztár All Stars sajtótájékoztatóján a közelgő verseny kapcsán a Bors újságírója beszélgetett. Az énekesnő elárulta, hogy mennyire várja az új kihívásokat, milyen emlékei maradtak a Sztárban Sztár harmadik évad során átélt produkciókról, és hogy miként telik mostanában a nyár a családjával.

Nagyon húzós, nehéz lesz, sok nagyon jó hang van a mezőnyben, és mindenki tudja, hogy a többiek is elképesztően jók. Itt a sajtótájékoztatón mindenki mosolygott, de közben mindenkiben ott volt a belső monológ: neki is jó hangja van, a másiknak is, és a harmadiknak is

– mesélte nevetve Wolf Kati a Borsnak.

A Sztárban Sztár harmadik évadából számos emlékezetes pillanatot őriz. A legnagyobb kihívás számára Sia karakterének megformálása volt: 

– Nehéz volt a karcos hangot hozni, és mindeközben mozdulatlannak maradni. Szerencsére egy szuperszonikus táncos állt mellettem, így végül katartikus élmény lett az egész.

Hasonlóan emlékezetesnek nevezte a Spice Girls-produkciót, amikor a fiú táncosokkal közösen léptek színpadra, és hatalmas nevetés kísérte az előadást. Az új évad kapcsán azt is elárulta, hogy milyen produkció, stílus lenne az, ami igazán nagy kihívást jelenteni neki: 

Egy rap-produkció biztosan feladná a leckét. Elképesztő, ahogy pörögnek a szavak, abban biztosan lenne dolgom.

A Sztárban Sztár All Stars 2025 -ös női versenyzői (Fotó: László Szabolcs)

Család, tanítás, színpad – egyensúly a magánélet és a karrier között

A művésznő pályája mellett sokak kíváncsiak a magánéletére is, ám a Wolf Kati gyerekei, Janka és Luca, mindig védve voltak a nyilvánosságtól

Már felnőttek, Janka húszéves egyetemista, Luca pedig tizenöt éves. Nem osztják meg velem minden percüket, de idén is volt közös balatoni nyaralásunk, amit mindig nagyon élvezünk.

A nyár azonban nemcsak pihenéssel, hanem munkával és szervezéssel telik. Szeptembertől a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetében énektanárként is dolgozik majd, így hetente több napot ott tölt – további logisztikai kihívások elé állítva a művésznőt. 

Néha kihívás mindent összeegyeztetni, de szeretem a tanítást és a hallgatókkal való közös munkát.

Az énekesnő számára az út sosem volt egyszerű, de mindig szenvedéllyel és kitartással állt elébe. Most újra a rivaldafényben láthatjuk, és bár a kihívások nagyok, Wolf Kati eltökélt, hogy ismét megmutassa, mire képes.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.