Exkluzív részlet Schmuck Andor temetéséről! Rendhagyó szertartásnak voltunk szemtanúi

Augusztus 15-én, pénteken helyezték végső nyughelyére a mindenki által kedvelt Schmuck Andort. A közéleti személyiség halálhíre július 14-én járta körbe a magyar sajtót. Bár nyilvános volt, hogy súlyos betegséggel küzd, sokakat mégis váratlanul ért a tragédia. Utolsó útjára kisebb tömeg kísérte: a Bors által megosztott első képek alapján a szertartás megindító volt, ám egy szokatlan szertartásra lettünk figyelmesek…

schmuck andor temetése">

Schmuck Andor temetésén máltai hagyománynak hódoltak

A temetésen többen is beszédet mondtak vagy zenéltek. Elsőként Szalóczy Pál, Andor barátja intézett megható szavakat a gyászolókhoz, majd a Szent István Bazilika káplánja, Kiss Géza Imre beszélt. Felszólalt még Barabás Diána is, aki a Tisztelet Társasága nevében mondott verset. Ezután a Máltai Lovagrend egy rangos képviselője, Popper György méltatta Schmuck Andort:

„Mély megrendüléssel állok ezen a helyen, ahol néhány évvel ezelőtt lovagtársunk, Sir Pánczél Zoltán temetését és búcsúztatását legjobb barátja, Schmuck Andor szervezte. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen rövid idő múlva követi őt. Andort ide temetik legjobb barátja mellé. Kevés nála jóhumorúbb embert ismertem. De legfőbb tulajdonsága az volt, hogy mindig azt nézte: kiken tud segíteni. Ez az életműve tette őt lovaggá” – fogalmazott a máltai lovagrend képviseletében Popper György, míg egy másik máltai hármat koppintott botjával a földön, mondván: „ez a lovag elment”.

A kopogásnak szimbolikus jelentése van egy máltai lovag temetésén… A hagyomány szerint ez a kopogás egyfajta szimbolikus párbeszéd a halál és az örökkévalóság kapujánál:

Első kopogás: A halottat rangja, címei és érdemei alapján bemutatják. Az ajtón belülről azonban azt felelik: „Nem ismerjük.”

Második kopogás: A hangsúly a földi tettekre, dicsőségre kerül. Válasz: „Nem ismerjük.”

Harmadik kopogás: Egyszerűen a keresztnevén, mint bűnös ember, Isten irgalmára szorulva kér bebocsátást. Ekkor az ajtó kitárul.

Ez a jelképes rítus azt üzeni, hogy a halál után nem a világi címek vagy rangok számítanak, hanem az ember hite és lelke.