Belegondolni is borzasztó, milyen rettenetes következményei lehettek volna, ha kitudódik, hogy Leslie Mandoki el akarja hagyni az országot. Abban az időben – éppen ötven évvel ezelőtt – hosszú börtönbüntetés várt arra, aki disszidálni készült - és Leslie Mandoki dalok sem készülhettek volna soha többé. Ám ez a zenészt és társait, Csupó Gábort és Szűcs Lászlót nem tántorította el a tervtől.
"A terveket nem lehetett sem a szülőkkel, sem olyan barátokkal megosztani, akik nem voltak a disszidálni készülő csapatban. Végül augusztus 21-én indultunk útnak" – árulta el Leslie.
Nagynénje ’56-ban hagyta el az országot, Los Angelesben élt. Abban az évben azonban hazalátogatott, neki árulta el Mandoki, mire készülnek, és neki adott át egy levelet. Barátjának, Molnár Istvánnak címezte, aki már egy évvel előttük disszidált, arra kérve őt, hogy árulja el, melyik a legoptimálisabb útvonal, majd a választ küldje vissza a rovinji postára.
"Egy celofánba, egy szendvics közepébe csomagoltuk a levelet, amit Frankfurtban adott fel a nagynéném a Stockholmban élő Istvánnak, aki a legjobb lehetőségről Capuában, az ottani hírhedt menekülttáborban hallott. És ő azt tette, amire kértem: elküldött egy eléggé pontosan kidolgozott tervet."
Piros útlevéllel – mely csak a szocialista országok meglátogatására jogosított fel – indultak Jugoszláviába a mostani Erzsébet téren található buszpályaudvarról, de senki nem sejtette, hogy hová tűntek. A levelet elhozták Rovinjból a postáról, a kaland pedig egyre veszélyesebbé vált.
"Mentünk Jesenice felé, három éjszakán keresztül figyeltük, hogy mi történik a határon: mikor váltanak, az őrséget, mindent felmértünk."
Egy 8 és fél kilométer hosszú, szűk vonatalagúton közelítettek az álmaik felé, ám sok küzdelmen kellett még túljutniuk.
"A patkányok beleharaptak a rossz minőségű szocialista tornacipőbe, egy-két denevér az ember arcába repült, a vonatsínek közötti hegyes kövek szétették a tornacipők talpát. Az 50 méterenként ismétlődő, egy vágánymunkásra tervezett beugróba kellett valahogy beférnünk, hogy a vonat ne kapjon el. Sokszor két-három centire voltunk az elrobogó szerelvénytől. Amikor kijutottunk, örömünkben meg is öleltük a Lebensgefährlich (életveszélyes) táblát. Az osztrák határtól Bécsbe mentünk, onnan Salzburgba, majd illegálisan Münchenbe"– mesélte Mandoki. Ahogy pedig mondani szokás: a többi már történelem, de a Rock and Roll Hall of Fame-hez vezető 50 éves út hosszú volt.
A jubileum különleges jelentőséget kap azáltal, hogy 2025. augusztus 21-én, pontosan a szökés 50. évfordulóján a budai Várban, a Szentháromság téren ad nagyszabású megakoncertet a Mandoki Soulmates. A Leslie Mandoki koncert egyszerre lesz hazatérés, emlékezés és ünneplés, egy történelmi életpálya diadalíve a szabadságvágy jegyében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.