Új álompár a láthatáron? Összemelegedtek a TV2 sztárjai! – „Valamit biztos, hogy jól csinál Andris”

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 19. 17:25
Úgy tűnik a Hal a tortán új évada a finom ételeknél többet is tartogat az egykori férjek és feleségek számára. A Házasság első látásra szereplői között mintha fellobbant volna az a bizonyos láng.

A Hal a tortán 2025-ös évadában most a Házasság első látásra 1. évadának négy sztárja is fakanalat ragad, kiegészülve a 2. évad Kovács Renijével. Brumi volt felesége azonnal fel is kavarta az állóvizet, hiszen Andris nem sokáig bírta magában tartani, mennyire tetszik neki ellenfele. Már az első este intenzív hadjáratba kezdett, hogy megszerezze, ami másnapra csak fokozódott. Úgy tűnik, Reni sem zárkózik el teljesen a románctól.

Házasság első látásra Kabai Andris
A Házasság első látásra Kabai Andris számára először nem hozott szerencsét, de lehet, hogy mégis a műsor által talál párt a TV2 sztárja? (Fotó: Kabai András)

Kedd este Szandavári Gergő vendégelte meg Hegedűs Csabit, Boda Gyöngyit, Kabai Andrist és Kovács Renit, ahol a hangulat igencsak túlfűtöttre sikerült az utóbbi párosnak köszönhetően, hiszen ezt a szikrát kettejük között persze a többiek is észrevették. Sőt, Geri egyenesen abban reménykedett, hogy még a menüjéről is eltereli majd a figyelmet.

Az a véleményem, hogy a kajával nem is annyira fognak foglalkozni, mert Andris barátom nagyon ráment Renire, és szerintem az a pirítás itt még folytatódni fog, ami tegnap elkezdődött. Csak az a kérdés, hogy amíg jönnek hozzám, mi alakul ki a buszban. Azt akarja, hogy a pénteki főzésre annyira bepirítsa Renit, hogy ott is aludjon majd utána

– elemezte a kialakult helyzetet még főzés közben.

Reni, Házasság első látásra
A Házasság első látásra Kovács Renije nem bánja Andris közeledését: ők lehetnek a TV2 álompárja (Fotó: Instagram)

A Házasság első látásra sztárjainak flörtje egyre komolyabb

A DJ Loving Arms néven is ismert lemezlovas nem is fogta vissza magát, egyre erőteljesebben nyomul Renire, akinél, bár ezt maga sem tudja miért, de működik.

„Meg kell hagyni, hogy valamit biztos, hogy jól csinál Andris, mert én egy eléggé megközelíthetetlen nő vagyok, de nem zavar annyira, amikor közeledik” – vallotta be kuncogva Reni már az előétel után.

Vannak itt közös rezgések, pedig én távolságtartó vagyok, például nem engedem, hogy egy idegen férfi ilyen közel jöjjön hozzám, de nálad mégsem zavar

 – árulta el a DJ-nek is az érzéseit, amikor kettesben maradtak a teraszon.

„Én úgy gondolom, hogy a primitív humortól elindultunk Renivel, és ma már egy picit másabb oldalát mutatta a közös kapcsolatunknak. Nagyon kíváncsi vagyok a következő napra, hogy milyen fordulatot vesz ez az egész valami közöttünk” – fejtegette a műsor Casanovája rögtön azután, hogy felajánlotta a közös éjszaka lehetőségét.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.