Először szólalt meg Rubint Rella a válása óta: sokakban csalódott a szakítása miatt

válás
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 08. 13:00
A fitneszedző saját YouTube-csatornáján jelentkezett be. Rubint Rella hosszú idő után most először reagált a közelmúltban történtekre.

Rubint Rella Instagram-oldalán tudatta nemrég, hogy tönkrement a kapcsolata, ami óriási hírként robbant, annak ellenére is, hogy a posztban határozottan kijelentette, nem nyilatkozik a témában. A gyönyörű fitneszedző mellett egy emberként állt ki az ország, jóllehet, a valós okok azóta sem derültek ki és vélhetően jó darabig nem is fognak. 

Rubint Rella
Rubint Rella nehéz időszakon van túl, de jót tett neki a változás (Fotó: Canon Hu.)

Rubint Rella válása teljes döbbenet volt

Rubint Rella és Novothny Soma valamivel több mint egy évvel ezelőtt költözött ki Lengyelországba, mivel Soma focistaként az ottani egyik csapathoz igazolt. Rella mindeközben tartalomgyártással és természetesen edzéssel foglalkozott, mellette sokszor hazajárt rendezvényekre. Kettejük kapcsolata eleinte tündérmesébe illő történet volt, fél évvel ezelőtt Rellánál még boldog házas posztok is fellelhetők voltak közösségi oldalán, senki nem gondolta, hogy házasságuk bármikor is zátonyra futhat. Az elmúlt hónapokban azonban eltűntek a közös bejegyzések és egyre kevesebbet lehetett hallani róluk, mindketten csak szakmai posztokat tettek ki az oldalaikra, így érthető módon elindultak a találgatások. Bár Rella egy ideig tagadta a dolgot, néhány nappal később szomorú, fekete-fehér esküvői fotóval tudatta, hogy pont három évvel az esküvőjük után véget ért a házasságuk. Rella a történtek után most saját YouTube-csatornáján szólalt meg először a témában. 

Már régóta szerettem volna erről a témáról beszélni veletek. Ha valaki a magánéletemmel kapcsolatosan érkezett, akkor nyugodtan kapcsoljon el, mert az elején leszögezem, hogy nem szeretnék erről beszélni. Igazából a mostanában történtek meg is erősítettek engem abban, hogy soha többet nem szeretnék a magánéletemről megosztani bármilyen tartalmat veletek és remélem, hogy ezt megértitek.

- kezdte Rella, aki röviden azért beszélt arról is, hogy van most.

Csalódott vagyok, viszont egy jó tanulólecke volt abból a szempontból, hogy tudom, hogy a bajban kire lehet számítani. Hogy kik az igaziak, kiknek lehet hinni és kik azok, akikben meg lehet bízni. Most már durva szűrőn át látom az embereket. Mindenesetre itthon vagyok Magyarországon újra, végre, és most már élhetem a saját életemet, saját magamat és a saját karrieremet helyezhetem előtérbe. Biztosan észrevettétek már az oldalamon is, hogy az az energia, ami bennem volt, az végre már csak saját magamra és a munkámra vetítődik ki.

Ezek alapján azért sejteni lehet, hogy Rubint Rella férje karrierjét támogatta elsősorban akkor, amikor külföldre költöztek, s bár eleinte ezt nyilván jó érzéssel tette, sejteni lehet, hogy részéről azért ez egy óriási áldozat volt. 

Akkor hogyan tovább?

Attól függetlenül, hogy a táplálkozástudományi szakemberként is tevékenykedő fitneszedző folyamatosan járta a világot, közben azért igyekezett fenntartani követői számát és egyengetni a saját karrierjét is, noha nyilván erre csak alacsonyabb hőfokon volt lehetősége. Rubint Rella Soma után próbál talpra állni, ami láthatóan nagyon jól megy neki, követői közül rengetegen megjegyezték neki, hogy látványos, mennyire felszabadult, kivirult lett, amióta külön élnek. Fejleszti a Bejglikiller nevű életmód programját, közönségtalálkozókat, edzéseket tart, illetve életmód táborokat is indít majd hamarosan. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.