Melissa McCarthy, Jason Statham, 50 Cent – Nagy Ő Virág igazi világsztárokkal dolgozott együtt

Hollywood
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 26. 11:00
Péntek-Gyulai Virágot már nem egyszer láthattuk a képernyőn, de ami most derült ki róla, arra még mi sem számítottunk. Nagy Ő Virág egy hollywoodi filmben kapott szerepet, amiről eddig senki sem tudott.

Nagy Ő Virág már nem ismeretlen a tévénézők számára, hiszen korábban Jákob Zoli és Árpa Attila kegyeiért is versenyzett, azt azonban nem tudtuk, hogy Jude Law szívéért is bejelentkezett, legalábbis csak szeretett volna. Ugyan a Holiday sztárjával végül nem találkozhatott, de az kiderült, hogy néhány híres kollégájával együtt szerepelt a mozivásznon. Mutatjuk a fotókat.

Nagy Ő Virág
Nagy Ő Virág John Cena előtt is találkozott már világsztárokkal, sőt egy filmben is feltűnt (Fotó: Kovács Dávid)

Péntek-Gyulai Virág A Nagy Ő 2022-es évadában tűnt fel először, amikor a hölgyek a ma már nős Árpa Attila szerelméért versengett. Később a 2023-as szezonra is visszatért, ahol a Jákob Zoli felesége, vagy ahogy ő mondaná, a Mrs. Körömlakk címre áhítozott. És bár ez nem sikerült, a rajongók most szinte kérlelik, hogy térjen vissza A Nagy Ő 2025-ös folytatásában is, ahol Stohl András párja kerestetik majd. Azt persze egyelőre nem tudni, végül beadja-e a derekát, de azután, ami most kiderült róla, nem csodálkoznánk, ha már nem érné be egy magyar színésszel. Nagy Ő Virág ugyanis már Jason Stathammel is dolgozhatott együtt, még 2014-ben. A világsztár néhány kollégájával A kém budapesti jeleneteinek forgatása miatt érkezett hazánkba, amiben a modell is részt vett.

Valaki leszólított az utcán, ami miatt bekerültem egy casting ügynökséghez, és rajtuk keresztül kaptam ezt a lehetőséget. Ez még 2014-ben volt, amikor A kém című filmet forgatták Magyarországon, és emlékszem, hogy azért is akartam benne szerepelni, mert tudtam, hogy Jude Law is benne lesz

 – vallotta be Virág.

„Tök jó élmény volt, de baromi fárasztó is. Három napig forgattuk azt a 5-6 perces jelenetet, szerintem legalább napi 14 órában. Akkor nagyon menőnek számított, ha láttál híres hollywoodi sztárokat, ezért is mentem el, de nincsenek egyébként színészi ambícióim” – tisztázta.

Nagy Ő Virág A kém című hollywoodi filmben szerepelt 2014-ben, most kerültek elő a fotók (Fotó: Facebook)

Nagy Ő Virág nem találkozott az Jude Law-val

Bár a csinos celeb végül lemaradt arról, hogy összefusson azzal, aki miatt eredetileg belevágott ebbe a kalandba, nem bánta meg, hiszen így is akadtak bőven híres szereplők.

„Végül Jude Law-t nem láttam, mert abban a jelenetben nem szerepelt, amiben én. Ez a film diszkójelenete egyébként, és akkor még vörös volt a hajam, szóval úgy lehet kiszúrni” – mesélte.

Viszont láttam 50 Centet, Melissa McCarthyt és Jason Stathamet is, mert ők vannak abban a jelentben, illetve még idén február elején összefutottam John Cenával egy pékségben, de az teljesen véletlen volt 

– tette még hozzá.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.