Mondhatnánk, hogy mindenkit meglepett, amikor Kiss Virág és Joshi Bharat nemrég bejelentették, indiai szokás szerint gyűrűt húztak egymás ujjára. A műsorvezető és a színésznő akkor még arról beszéltek, hogy nem került szóba köztük a házasság lehetősége, de az azóta eltelt időben mégis téma lett köztük az esküvő.
„Az eljegyzésünk már önmagában a kapcsolatunk erősségének szimbóluma volt. Egyfajta lelki elköteleződésként tekintettünk és tekintünk rá és megállapodtunk abban is, hogy egy papír nem igazán adna hozzá mindehhez.”
Mégis, azon kaptuk magunkat, hogy beszélünk egy esetleges esküvőről.
„Tervezgetjük, hogy milyen lesz. Arra jutottunk, hogy elmegyünk majd egy keresztény és egy hindu templomba is, hogy áldást kérjünk és még az sem kizárt, hogy Indiában szentesítjük az egymásnak tett fogadalmunkat. Egyelőre tényleg megelégszünk azzal a boldogsággal, amiben most fürdőzünk, de tény, hogy már nem az a kérdés, hogy lesz-e esküvőnk, csak az, hogy mikor” – jelentette ki Joshi Bharat, aki hamarosan egy igazán különleges ajándékot is kap menyasszonyától.
„Virág egy hihetetlenül sokoldalú ember. Varázsos tehetségű színésznő és nem mellesleg parfümőrnek tanul már jó ideje. Elárulom, hogy egy ideje már dolgozik egy parfümön, amit teljesen és kizárólag rám szab. Én magam csodálattal figyelem azt a munkát, amit egy illat megkreálásába beletesz. Figyelembe kell vennie millió és egy szempontot, miközben alkot. Tulajdonképpen tudományos megfigyeléseket végez rajtam és egy szép napon majd előáll a Joshi Bharat illattal, ami minden általam eddig ismert és használt illatnál jobban passzol majd hozzám” – mesélte büszkén Joshi Bharat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.