Erdélyi Mónika, az egykori televíziós műsorvezető 2017-ben váltott karriert. Felhagyva korábbi sikeres pályafutásával, lányával, Mollival közösen Youtubernek állt, csatornájuk pedig azóta is hasít. A sikerek ellenére azonban a bosszankodásra is van okuk! Az utóbbi időben ugyanis többen betámadták őket, miután kiszúrták, hogy egy luxushajóútra indultak. Az internet népében azonnal felmerült a kérdés, hogy mégis miből telik nekik ilyen paradicsomi kényeztetésre? Mónika a kellemetlen kérdésekre válaszolva elárulta, hogy senki nem finanszírozza az útjaikat, mindent saját zsebből fizet, most azonban mégis súlyos támadások áldozata lett...
Nemrégiben a népszerű YouTube-csatornájára töltött fel egy olyan videót, amiben ezúttal nem lányával közösen, hanem egyedül ült a kamera elé. Az említett felvételen olyan kellemetlen kérdésekre válaszolt, amiket rendszeresen megkap, de soha többé nem szeretne rájuk felelni. Az első ilyen témakörben saját házáról faggatták, melyről korábban olyan cikkek jelentek meg, hogy kénytelenek lesznek elárverezni.
Az igazság az, hogy soha nem volt olyan veszély, miszerint mi elveszítenénk a házunkat. Ezt csak különböző bulvárlapok terjesztették, de ebből egy szó nem igaz. Az a helyzet, hogy ennek a háznak mindig is enyém volt a nagyobb része, konkrétan a 70%-a. Szóval miért kellene nekem a híd alá menni akkor, hogyha egy vagyontárgynak a nagyobb részét én birtoklom? Mert itt egy egyszerű vagyonmegosztásról volt szó, ami éppen akkor folyamatban és egy idő után ez rendeződött is. Azt elismerem, hogy lehetett volna másképpen intézni ezt a vagyonmegosztást, de ez nem rajtam múlt
– mondta magából kikelve Erdélyi Mónika, majd a következő kellemetlen kérdésre is rátért, mely arról szólt, hogy nagyobbik lányát miért nem szerepelteti a videóiban.
– A nagyobbik lányom azért nem szerepel a videókban, mert a saját kérésére nem szeretne, ugyanis ő nem egy szereplős típus. De sokan írtok olyanokat is, hogy én a másik lányomat, Mollit presszionálom a szereplésre, de ez egyáltalán nem így van. Ugyanis nem kötelező részt venni egyik családtagomnak sem a videókban, a saját maguk akaratából döntenek így. Úgyhogy kérlek benneteket, hogy ne kommenteljetek ilyeneket soha többé, mert nagyon unom az ilyen hozzászólásokat! – kérte kifejezetten erélyesen követőit Mónika, majd bevallotta, hogy igyekszik a magánéletének csak egy nagyon kis szeletét a nyilvánosság elé tárni.
Sokan azt is megkérdezték már tőlünk, hogy »Mollinak nincsenek barátai, hogy mindig csak veled lóg?« Ez már konkrétan nevetséges, ugyanis ebben a pillanatban is a barátaival van. És engedtessék már meg neki, hogy néha az édesanyjával is legyen, sőt elárulom: a közös utazásokat ő szokta kinézni. Én meg örülök annak, ha Molli jön velem, mert ő is növekszik és eljön majd az az idő, mikor nem fogunk már együtt utazgatni, de amíg hajlandó, addig fog jönni velem. Illetve még egyszer utoljára elmondom azt is, hogy mi miből finanszírozzuk a sok utazásunkat: egyrészt én nagyon sokat dolgozom, másrészt pedig kifejezetten spórolósan élünk
– fejezte be mondandóját a sztáranyuka a videó végén, már eléggé idegesen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.