




Jakab Csaba 1953. szeptember 1-én született a Győr-Moson-Sopron vármegyében található Csornán. Édesapja építészmérnökként kapott munkát Algériában, ahol lakóépületeket, sportlétesítményeket, iskolákat és színházi épületeket is tervezett.
Jakab Csaba középiskolás éveit Algírban töltötte, ahol egy francia nyelvet oktató iskolában fejezte be tanulmányait, melynek köszönhetően kiválóan beszélt franciául.
Pályaválasztáskor nem volt kérdés számára, hogy a színészi hivatást választja, annak ellenére, hogy édesapja szerette volna, ha fia építészként a nyomdokaiba lép vagy közgazdászként helyezkedik el.
1975-ben kezdte meg tanulmányait a Színház és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1979-ben színészként végzett.
Jakab Csaba magánéletének részleteit nem szívesen osztotta meg a nyilvánossággal, azonban ismert, hogy gyermeke Jakab Márk, aki - akár csak néhai édesapja, színészként és műsorvezetőként ismert.
2024. január 10-én, 70 éves korában meghalt Jakab Csaba. Halálának oka nem ismert, csupán annyit lehet tudni, hogy az egyik legsúlyosabb betegséggel szemben vívott küzdelemben vesztette el a harcot.

Jakab Csaba színészként a Vígszínház falai között szerzett gyakorlatot, melynek ideje alatt gyakran kapott lehetőséget arra, hogy hősszerepekben is megmutassa tehetségét.
1978-ban a Nincs visszaút című tévéjátékban volt először látható a televízió nézői számára.
1979-ben, végzett színészként a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött.
1981-ben kapta meg első filmes szerepét, amikor A transzport című játékfilmben tűnt fel.
1983-tól a Népszínház, valamint a Budapesti Kamaraszínház előadásaiban játszott 17 éven át.
1988-ban a Szomszédok szereplőgárdájában tűnt fel.
1989-ben a Linda című sorozatban is láthatták a nézők Jakab Csabát.
1994-ben a Kisváros-ban kapott szerepet.
A 2000 évek elejétől a József Attila Színház, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, az egri Gárdonyi Géza Színház, Pécsi Harmadik Színház, valamint a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásaiban szórakoztatta a nagyérdeműt.
2001-ben a Barátok közt epizódjaiban is látható volt.
2004-ben az Állítsátok meg Terézanyut! című filmben Joviális ügyvezetőt alakította.
2006-ban a Jóban Rosszban Dr. Bakács Róbertjének szerepét osztották rá.
Színházi feladatai mellett Jakab Csaba szinkron munkákat is vállalt, az ország egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronhangjaként ismerhettük. A színész többek között Jean-Claude Van Damme és Chuck Norris magyar hangja volt.
2007-től 4 éven át a Movies 24 csatorna hangjaként is hallhattuk.
2013-ban az AXN Black kérte fel szintén erre a feladatra, ugyancsak 4 éven keresztül.
2019-ben a Mintaapák sorozatban Kelemen doktor figuráját keltette életre.
2023-ban konferansziéként vett részt Jakab Csaba a Sztárbox és a The Voice produkciókban is.
Szintén ebben az évben a Hazatalálsz-ban dr. Barna szerepét játszotta.
2024-ben …a szomszéd tehene című teleregényben kapott szerepet.
Peter Weiss: Hölderlin
Fazekas Mihály: Lúdas Matyi - Német ácsmester
Balassi Bálint: Szép magyar komédia - Palotabéli úr
Josef Čapek–Karel Čapek: A végzetes szerelem játéka - Dottore
Schwajda György: Csoda - Brigádvezető
Gombrowicz: Operett - Lakáj
Csehov: Platonov - Platonov; Vojnice
William Shakespeare: Ahogy tetszik - Orlando
Brecht: Baal
Wasserman: La Mancha lovagja - Dr. Carasco
Horváth Péter: Kamarambó, a senki fia - Énemén
Grünwald-Löhner-Beda: Bál a Savoyban - René
Hašek: Az út avagy Svejk, a derék katona további kalandjai - Bousek
Szophoklész: Élektra - Püladész
Svarc: Hókirálynő - Klaus
O’Neill: Amerikai Elektra - Peter Niles
William Shakespeare: Troilus és Cressida - Aeneas, Troilus
Erich Kästner: Emil és a detektívek - Gusztáv
Brecht: Koldusopera - Fűrész Róbert
William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi - Francisco
Menzel: A három megesett lány esete - Ottavio
Dürrenmatt: A nagy Romulus - Apollyon
Csurka István: Az idő vasfoga - Kenéz Pál
Lázár Ervin: A hétfejű tündér - Mikkamakka
Vörösmarty Mihály: Handabasa, avagy a fátyol titkai - Rigó Rezső
Szörényi-Bródy: István, a király - Pázmány
Szép Ernő: Lila ákác - Mínusz
Urbán Gyula: Itt a piros, hol a piros! - Rezovics Boguszláv
Schwajda György: Kakukktojás - Részeg
G. B. Shaw: Szent Johanna - Poulegey
Molnár Ferenc: Delila - Ügyvéd
Mészöly Miklós: Bunker - Tizedes
Sławomir Mrożek: Mészárszék - Hegedűművész
Csongrádi Mária: Ali baba és a rablók - Mohamed
Sármándi Pál: Peti meg a róka - János vitéz
Katona József: Pártütés - Svammbert Bohuszláv
Feldek: Az ennivaló nagynéni - Péter
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s a két szeleburdiak - Tipptopp
Móricz Zsigmond: Búzakalász - Főjegyző
Georges Feydeau: Bolha a fülbe - Victor Chandebise
Molière: A fösvény - Cléante
Rainer Werner Fassbinder: A fehér méreg - Rumpf
Burgess: Mechanikus narancs - Csavargó; Álorvos; Cherry
William Shakespeare: Athéni Timon - Sempronius
Szakcsi Lakatos Béla–Csemer Géza: Cigánykerék - Tax
Rideg Sándor: Indul a bakterház - Pista csendőr
Marlowe: II. Edward angol király -
William Shakespeare: A makrancos hölgy - Hortensio
Halász Gyula-Kristóf Károly: Handa banda - Harry Dixon
Gems: Piaf - Igazgató; Felügyelő
Kertész Ákos: Egész évben karácsony - Isti
Georges Feydeau: Osztrigás Mici - Corignon
Katona József: Bánk bán '96 - Simon bán
Csehov: Sirály (Madárkák) - Samrajev
Orton: Amit a lakáj látott (a kulcslyukon át) - Match őrmester
Csáth Géza–Kiss Csaba: Animus és Anima - Animus
William Shakespeare: III. Richárd -
Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye - Balázsházy
Josef Hader–Alfred Dorfer: India - Fellner
Storey: Anyánk napja - Peters
Molière: Tartuffe - Tartuffe
Móricz Zsigmond: Rokonok - Kopjáss István főügyész
Háy János: A Herner Ferike faterja - Krekács Béla
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio
Carlo Goldoni: A legyező - Del Cedro
Hašek: Svejk - Lucas
Della Porta: A szolgálólány, avagy a cselekvések komédiája - Gerasto öregember
William Shakespeare: A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása - Baptista
1981 - A transzport
1982 - Hatásvadászok
1984 - István, a király
1985 - Mata Hari
1985 - Az élet muzsikája – Kálmán Imre
1986 - Képvadászok
1987 - A másik ember
1987 - Találkozási pont: Budapest
1988 - Soha, sehol, senkinek
1989 - Iskolakerülők
1995 - Ébredés
2004 - Montecarlo!
2004 - Állítsátok meg Terézanyut!
2010 - Bunkerember
2016 - A tökéletes gyilkos
1978 - Nincs visszaút
1983 - Hamlet, dán királyfi
1984 - Mozart
1984 - Caligula helytartója
1987 - A megoldás
1988 - Szomszédok
1988 - Fűszer és csemege
1988 - Margarétás dal
1988 - A kis cukrászda
1989 - Linda
1989 - Randevú Budapesten
1989 - Kéz kezet mos
1990 - Családi kör
1990 - Angyalbőrben
1992 - A templomos lovagok kincse
1992 - Uborka
1994 - Kisváros
2001 - Barátok közt
2001 - A szivárvány harcosa
2006 - Jóban Rosszban
2015 - Barátok közt
2018 - A merénylet
2019 - Mintaapák
2023 - Hazatalálsz
2024 - …a szomszéd tehene
Alias - Marcus Dixon - Carl Lumbly
A Mandalóri - Birodalmi százados - Titus Welliver
A házasság buktatói - Mesut - Mesut Özkeçeci
Andor - Davo Skuldun - Richard Dillane
A szökés - John Abruzzi - Peter Stormare
Bostoni halottkémek - Dr. Garret Macy - Miguel Ferrer
Breaking Bad – Totál szívás / Better Call Saul - Gustavo Fring - Giancarlo Esposito
Brooklyn 99 - Raymond Holt kapitány - Andre Braugher
Csillagkapu - Apophis - Peter Williams
Csillagközi szökevények - Bialar Crais kapitány - Lani John Tupu
Egyszer volt, hol nem volt - Kurt Flynn / Hádész - John Pyper-Ferguson / Greg Germann
Félig üres - Ted Danson - Ted Danson
Harmadik műszak - Monte 'Doki' Parker - Michael Beach
Két férfi, egy eset - dr. Markus Lessing - Paul Frielinghaus
Ki vagy, doki? - Lou - Reginald Tsiboe
Kórház a pálmák alatt - Jean-Claude Valentine - Pierre Brice
Mavi szerelme - Cemal Göreçki - Cüneyt Mete
Mission: Impossible – Az akciócsoport - Nicholas Black - Thaao Penghlis
Ördögi kör - Martin Acero - Miguel Varoni
Párizsi helyszínelők - Gilles Sagnac - Philippe Caroit
Power Rangers: Mystic Force - Jinenji - Oliver Driver – angol szinkronhang
South Park - több szerepben
Star Trek: Enterprise - Jonathan Archer kapitány - Scott Bakula
Szex és New York - Richard Wright - James Remar
Walker, a texasi kopó - Walker - Chuck Norris
Soy Luna - Rey - Rodrigo Pedreira
CSI: A helyszínelők - D. B. Russell - Ted Danson
Csernobil - Viktor Brjuhanov - Con O'Neill
Egyszer volt... az ember - Marco Polo
Ki vagy, doki? - A Mester/Bruce - Eric Roberts
Jákob rabbi kalandjai - Felügyelő a reptéren
Őfelsége titkosszolgálatában - Ernst Stavro Blofeld - Telly Savalas
Reszkessetek, betörők! - Jimmy, raktáros fiú - Jim Ryan
Addams Family 2. – Egy kicsivel galádabb a család - Mr. Glicker - Barry Sonnenfeld
Asterix tizenkét próbája - Prefektus - Bernard Lavalette
Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van - Jack Hillard, nagybácsi - Scott Capurro
A jó, a rossz és Foxi Maxi - Pinky Dalton - Charles Adler
Batman: A bátor és a vakmerő - Batman - Diedrich Bader
Batman: A rajzfilmsorozat - Bruce Wayne / Batman - Kevin Conroy
Batman of the Future - Bruce Wayne
Bionicle 2. – Metru Nui legendája - További szinkronhang
Bleach - Aikava Love - Inada Tetsu
Bleach: Elveszett emlékek - Ganrju - Masashi Ebara
D, a vámpírvadász – Vérszomj - Borgoff - Matt McKenzie
Jaj, a szörnyek! - Grombo
LEGO: Az igazság ligája – Harc a légióval - Bűvész - Mark Hamill
Csillag kontra Gonosz Erők - Toffee - Michael C. Hall
Naruto - Uchiha Itachi - Isikava Hideo
Pindúr pandúrok - Ő - Tom Kane
Porco Rosso – A mesterpilóta - Marco Pagot - Shuichiro Moriyama
Pókember elképesztő kalandjai - Fátum Doktor - Maurice LaMarche
Scooby-Doo és a múmia átka - Amahl Ali Aklar - Oded Fehr
Scooby-Doo! Rejtély a bajnokságon - Mr. McMahon - Vince McMahon
Star Wars: A klónok háborúja - Wullf Yularen - Tom Kane / 99 - Dee Bradley Baker
Star Wars: Lázadók - Wullf Yularen Ezredes / Fenn Rau - Tom Kane / Kevin McKidd
Tini nindzsa teknőcök - Tatsu mester - Michael McConnohie
Verdák - Buzz Lightyear-autó - Tim Allen
Lego Ninjago: A Spinjitzu mesterei - Ray Smith - Vincent Tong
League of legends – Braum, Vel'Koz






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.