Kiderült, kik az év műsorvezetői és zsűritagjai: itt vannak az idei Televíziós Újságírók Díjának nyertesei

nyertes
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 26. 20:21 / FRISSÍTÉS: 2025. március 26. 21:43
Ahogy minden évben, idén is átadták a Televíziós Újságírók Díját egy impozáns gála keretében. A jelöltek között volt Korda György és Hajós András is, akik között nemrég komoly vita alakult ki a médiában, de természetesen Ördög Nóra és Till Attila sem maradt le a listáról. Mutatjuk a nyerteseket.

A Budapest Music Centerben ma, március 26-án rendezték meg a Televíziós Újságírók Díjának gáláját, ahol most rekordszámú, 16 kategóriában osztottak ki elismeréseket. Az esemény megható pillanatokkal kezdődött, a résztvevők Békés Itala, Bényi Ildikó, Boros Lajos, Feledy Péter, Hadas Kriszta, Harkányi Endre, Havasi János, Jakab Csaba és Návai Anikó emléke előtt tisztelegtek. Még az est házigazdája, Gundel-Takács Gábor is elérzékenyült.

293A4963
Még az est házigazdája, Gundel-Takács Gábor is elérzékenyült Fotó: Szabolcs László

Az újságírók által díjazott sztárok és műsorok között idén is erős volt a verseny, szembe került Korda György és Hajós András is, akinek nézeteltérésétől volt hangos a sajtó az elmúlt hetekben. De végül minden kategóriában csak egy győztes távozhatott díjjal, mutatjuk kik voltak ezek.
Ahogy eddig is, úgy most is díjat kapott a legjobb nagyszabású showműsor, vetélkedő, reality, talkshow, szórakoztató-ismeretterjesztő műsor, illetve a legjobb női- és férfi műsorvezető, mellékszereplő, színész és színésznő, valamint sorozat. Ráadásul idén először a legjobb egzotikus reality, illetve női és férfi zsűritag kategóriával bővült a lista, valamint egy életműdíj is kiosztásra került.

Korda György és Hajós András is a jelöltek között volt

293A4765
Korda György is a jelöltek között volt Fotó: Szabolcs László

De persze az este legfontosabb szereplői a jelöltek, illetve közülük is a győztesek voltak.

A teljes lista:

  • Nagyszabású showműsor:

Dancing with the Stars (TV2)

X-Faktor (RTL)

Sztárban sztár All Stars (TV2)

  • Vetélkedő:

A Géniusz (ATV)

Az ugrás (RTL)

Legyen Ön is milliomos! (TV2)

  • Reality:

Az Árulók (RTL)

Kincsvadászok (TV2)

Cápák között (RTL)

  • Egzotikus reality:

A Kísértés (TV2)

Ázsia Expressz (TV2)

Fort Boyard – Az erőd (RTL)

  • Talkshow:

A nagy dilemma (ATV)

Adom a napom (VIASAT3)

Útközben elmeséled – Csavargások Svábyval (VIASAT3)

  • Szórakoztató-ismeretterjesztő műsor

Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban (Spektrum)

Made In Gyetván Csabával (Discovery)

Minek ment oda (Spektrum)

  • Női zsűritag

Liptai Claudia (Sztárban sztár All Stars)

Rúzsa Magdi (Megasztár)

Tóth Andi (X-Faktor)

  • Férfi zsűritag

Hajós András (Sztárban sztár All Stars)

Korda György (Csináljuk a fesztivált!)

Majoros Péter Majka (X-Faktor)

293A5002
Fotó: Szabolcs László
  • Női műsorvezető

Csobot Adél (RTL)

Lékai-Kiss Ramóna (TV2)

Ördög Nóra (TV2)

293A4799
Fotó: Szabolcs László
  • Férfi műsorvezető

Árpa Attila (RTL)

Gundel Takács Gábor (ATV/RTL)

Till Attila (TV2)

  • Sorozat

A renitens (RTL)

Gólkirályság (RTL)

S.E.R.E.G. (TV2)

  • Színésznő

Gáspár Kata (A renitens)

Lovas Rozi (Gólkirályság)

Sztarenki Dóra (Gólkirályság)

  • Színész

Csuja Imre (A mi kis falunk)

Hevér Gábor (Gólkirályság)

Makranczi Zalán (A renitens)

  • Női mellékszereplő

Balsai Móni (A renitens)

Györgyi Anna (S.E.R.E.G.)

Zsurzs Kati (A mi kis falunk)

  • Férfi mellékszereplő

Kamarás Iván (S.E.R.E.G.)

Mikó István (A renitens)

Rudolf Péter (Gólkirályság)

  • Életműdíj

Koós György

293A5050
Fotó: Szabolcs László

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.