Ha szeretnél kevesebbet költeni a repülőjegyre, akkor figyelj a dátumokra! Egy utazási szakértő, Dawn Morwood, a Cheap Deals Away társigazgatója szerint van két nap a héten, amikor szinte mindig olcsóbbak a repülőjegyek.
A kedd és a szerda indulások szinte mindig olcsóbbak, mint a hétvégi járatok
– árulta el Dawn.
Ez nem is meglepő, hiszen a legtöbben a hétvégére időzítik az utazásaikat, hogy maximalizálják a szabadságukat, ez pedig jelentős árnövekedést eredményez szombaton. Éppen ezért, ha rugalmas vagy az indulás időpontját illetően, érdemes több napra is rákeresni a jegyárakra. Dawn ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a túl korai foglalás sem mindig éri meg.
Láttam már olyat, hogy valaki tíz hónappal korábban foglalt, mert úgy gondolta, hogy nagyot fogott, majd néhány héttel az indulás előtt a jegy ára személyenként 200 fonttal csökkent
– mondta.
Ennek oka az, hogy a légitársaságok dinamikus árazást alkalmaznak, vagyis a jegyárakat folyamatosan változtatják az előre jelzett kereslet alapján. Persze a last minute foglalás sem mindig a legjobb megoldás, hiszen ilyenkor az utasok gyakran szembesülhetnek túlárazott jegyekkel, kevés elérhető opcióval, és azzal is, hogy kénytelenek kompromisszumot kötni a szállás minősége terén. A szakértő szerint Európán belüli, rövidtávú járatok esetén az ideális foglalási idő hat-nyolc héttel az indulás előtt van. Hosszabb, interkontinentális utak esetén viszont érdemes nyolc-tizenkét héttel korábban lefoglalni a jegyet - írja a Daily Mail.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.