Időkapszula egy párizsi nyilvános vécében!

múzeum
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 07. 06:33

Ha Párizsban jártok a közeljövőben, és útközben muszáj elmenettek mosdóba, kössétek össze a szükséges kitérőt egy kis múzeumlátogatással. A francia főváros vezetősége ugyanis ismét megnyitotta a Madeleine nyilvános vécét, ami 12 hosszú éven keresztül zárva volt. Hogy miért annyira érdekes ez a tér alá süllyesztett illemhely? Máris részletezzük.

A kép a felújítás után, február 25-én készült Forrás: ©Gary Landau/Facebook

A toalett helyszíne is elég központi. Nem messze található tőle a Tuileriák kertje (Jardin des Tuileries), valamint a Hotel Ritz, de igazi egyediségét a Belle Époque idejű berendezése adja. A mozaikkal díszített lépcsősoron egy föld alatti, barna mahagónifával burkolt időkapszulába jutunk, ahol "portaszolgálat", cipőpucoló szék, növénymintákkal díszített kecses csempeberakások, réz csapok, és metszett tükrök repítenek vissza a múltba, pontosabban 1905-be. Ekkor adták át ezt a díszes, női illemhelyiséget, ami az első londoni nyilvános mosdók példája alapján készült, természetesen jóval díszesebben.

A tér másik felén egy férfi toalett is működött, de azt már átalakították, most a metró működéséhez kapcsolódó eszközök tárolóhelye. Az épen maradt női helyiséget az 1990-es években alakították át koedukálttá, ekkor kerültek ide az első piszoárok.

A nyilvános illemhelyre a párizsiak is büszkék, és úgy tekintenek rá, mint egy városi örökségre, hiszen a rejtett kis helyiség az Art Nouveau stílus mintapéldája. A toalett 12 éveig zárva volt, csupán 1 hete nyitott meg újra, mivel az egészet felújították. Bár a burkolatok, a cipőpucoló szék és a festett csempék nagy része eredeti, a mosdókat és vécécsészéket már modernebb, de a stílushoz illő darabokra cserélték.

Érdekesség: Párizsban jelenleg 435 nyilvános vécé található, melyeknek használata mind ingyenes.

A Madeleine toalett minden nap nyitva van reggel 10-től este 18-ig, de a belépő bizony 2 euró. Ha odaérünk, ezen már ne akadjunk fenn. Egyébként is megér ennyit a csodálatos és részletgazdag belső kialakítás - olvasható a Themayor.eu cikkében, ahol azt is írják, hogy a lépcső melletti mozaikkal díszített falrész sem lett kifelejtve a felújításkor; erre a munkára 2024-ben kerül sor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.