Az amerikai Richmondban áll az amerikai polgárháború déli csapatai főparancsnokának, Robert E. Lee tábornoknak (1861-1865) az emlékműve, aminek talapzatában 1887-ben elhelyeztek egy rézkapszulát, amiben feltevések szerint korabeli relikviák lehetnek. Lee tábornok hét méter magas, tizenkét tonnás bronz lovasszobrát, amelyet Marius-Jean-Antonin Mercie francia szobrász 1890-ben készített, nagy üdvrivalgás közepette daruval emelték le a több mint 13 méter magas talapzatról.
Egy 1887-ből származó újságcikk szerint a rézkapszulában emléktárgyak vannak, köztük egy amerikai ezüstdollár és egy konföderációs gombgyűjtemény. A cikk azonban arra is utalt, hogy a kapszulába tettek egy képet a koporsóban fekvő Lincolnról is. Harold Holzer történész és Lincoln-kutató felidézte, hogy az egyetlen ismert fotót Lincolnról a halála előtt Jeremiah Gurney fotós készítette a New York-i városházán 1865. április 24-én. Ezért szerinte sokkal valószínűbb, hogy a kép inkább egy litográfiai nyomat lesz Lincolnról, amint ravatalán fekszik.
A 19. századi időkapszulát a kiszabadítása után egy állami laboratóriumba szállítják, ahol történészek kinyitják, majd konzerválják azt a mintegy 60 tárgyat, amely vélhetően benne van.
Ralph Northam, Virginia állam demokrata kormányzója 2020 júniusában jelentette be a szobor eltávolításának tervét, tíz nappal a rendőri intézkedés közben elhunyt George Floyd afro-amerikai férfi halálát követően. Virginia állam legfelső bírósága múlt héten hozott ítéletet, amelyben elutasították azt a két bírósági keresetet, amelyek kifogásolták és ellenezték a szobor eltávolítását. Most viszont sokak örömére a szobor a levegőbe emelkedett, íme!
A tervek szerint a felnyitott kapszula helyére majd egy másikat helyeznek el, amelybe a napjainkat tükröző relikviákat, köztük egy szavatosságát vesztett, koronavírus elleni Pfizer-vakcinát, egy Black Lives Matter-matricát és egy fényképet tesznek, amelyen egy fekete nő látható felemelt ököllel a Lee-szobor mellett, a rendőrök által megölt George Floyd halála után kirobbant tüntetések egyikén, írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.