Lebontják az ikonikus puerto ricói rádióteleszkópot

bontás
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 20. 15:16

Úgy tűnik, véget ért az Arecibo Obszervatórium küldetése, amely egy ikonikus, 300 méter széles rádióteleszkópnak ad otthont Puerto Rico északi partján. A Nemzeti Tudományos Alapítvány (NSF) ma bejelentette, hogy leszereli a hatalmas, 57 éves távcsövet, mely a világ harmadik legnagyobbja, és az összeomlás küszöbén álló tartószerkezetet is le akarják bontani - adja hírül a nationalgeographic.com.

Az obszervatórium antennája Forrás: Alessandro Cai/OliverZena/commons.wikimedia.org

A mintegy 900 tonnás platformot tartó kábelek közül kettő elszakadt, és ezek mellett több kábel is már a gyengülés jeleit mutatta. Először megpróbálták stabilizálni a szerkezetet, de több hónapnyi mérlegelés után végül a bontás mellett döntöttek.

Az Arecibo a 1960-as évek elején épült, és a helyeiknek többet jelentett, mint pusztán obszervatóriumot. Sokan itt leltek menedéket és támogatást az olyan vészhelyzetek során, mint például a 2017-es Maria hurrikán. De a komplexum persze kulcsfontosságú szerepet játszott a tudományos életben is, először itt felfedeztek fel bolygót a Naprendszeren kívül, és gravitációs hullámokat is detektált, amivel elnyerték az itteni kutatók az 1993. évi fizikai Nobel-díjat. A távcső kulcsfontosságú szerepet töltött be a Föld pályáján áthaladó aszteroidák tanulmányozásában is.

Felülnézetből lyukak látszanak a szerkezeten Forrás: AFP/Handout

Az obszervatóriumot viszont sújtották a természeti csapások, a már említett Maria hurrikán 2017-ben megrongálta a távcsövet, a közelmúltban pedig több földrengés is megrázta a létesítményt, ami hozzájárulhatott a roncsolódásokhoz.

Arecibo Observatory Forrás: 2018 [email protected]/Mario Roberto Duran Ortiz/commons.wikimedia.org

Az NSF az utóbbi években több felülvizsgálatot kért az építmény állapotáról, amelyek közül több is a leszerelését javasolta. Az újabb tanulmányok a katasztrófa lehetőségére és az újabb kábelszakadás lehetőségére figyelmeztettek, ami megadta a végső lökést a szerkezet eltávolításához.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.