Split-Dalmácia megye vezetése úgy döntött, hogy biztosítja a külföldi turisták elszállásolását, amennyiben a tengerparti nyaralásuk során elkapnák a koronavírust. Számukra egy egész hotelt kibéreltek a főszezon idejére.
A 25 szobás szálláshely Trilj városában található, 40 kilométerre Splittől. A szálloda július közepe óta áll készen az időközben megbetegedett külföldiek befogadására, de eddig még senki nem érkezett hozzájuk. A vendégek költségét a megye állná.
A megye önkormányzata naponta 70 kunát fizet egy szoba fenntartásáért, függetlenül attól, hogy valaki elfoglalja-e a szálláshelyet vagy sem. A két hónapra összesen 14 ezer eurót, azaz közel 5 millió forintot fizetnek ki a karanténhotel lefoglalására. A háromcsillagos Sveti Mihovil Hotel a weboldala szerint hangulatos szobákkal, terasszal és étteremmel várja a vendégeket, még egy videót is készítettek a szálláshelyről és a környező kikapcsolódási lehetőségekről:
Persze, aki fertőzöttként érkezik ide, annak a környék bejárására nem lesz lehetősége, a szobák ugyanis karanténként szolgálnak. A betegek állapotát folyamatosan figyelik, és szükség esetén a közeli sürgősségi állomásra szállítják őket, vagy súlyosabb esetben a spliti kórházban nyújtanak orvosi ellátást a számukra – tudtuk meg a horvát Index portálra hivatkozó szerb 021.rs híréből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.