Megszületett a döntés: Olaszországban ekkor nyitják ki a szállodákat

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 06. 14:20

Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Olaszországban elsőként Róma és Firenze megnyitotta egy-egy repülőterét, és most már az a dátum is megvan, amikor a taljánoknál újra indul a turizmus. Ez pedig a tervek szerint június elseje lesz. De ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen menjen, a szállodáknak és a vendégeknek is alkalmazkodniuk kell a helyzethet.

Egész Olaszországban startra készen várják a júniust Forrás: travelspot/Pixabay

Az olasz hotelek belső tereit például úgy kell kialakítani, hogy biztosítani tudják a vendégek számára a társadalmi távolságtartást, és azt a biztonsági protokollt, amelyet az elmúlt napokban több szállodalánc, a Federalberghi, a Confindustria Alberghi és az Assohotel Confesercenti állítottak össze.

A toszkán vidéken található Tenuta di Artimino négycsillagos szálloda már neki is veselkedett a változtatásoknak. Ezek között szerepel a helyiségek átszervezése és rendszeres fertőtlenítése. A tulajdonosok biztonsági szakértőkkel is konzultálnak, hogyan lehet megszervezni az 1600-ban épült villaépület közösségi tereinek használatát úgy, hogy minden biztonságosan hozzáférhető legyen a vendégek számára.

Általánosan is nagy feladat hárul a szállodákra, hotelekre és apartman szállásokra, mivel nem csak a vendégszobákat és tereket, hanem a személyzeti részeket is felül kell vizsgálni, a konyhától a wellnessközponton keresztül az irodákig. Szerencsére sok más szálloda és üdülőhely is neki állt már az intézkedéseknek és gőzerővel készülnek a június elsejei újranyitásra.

A turizmusból élő települések, a legkisebb szállásadó helyeket is bevonva keményen dolgoznak, hogy június 1-ig minden készen álljon az első turisták fogadására.

Bardolinóban, egy Garda-tónál található gyönyörű településen – amely kiváló boráról is híres – például már visszafelé számolják a napokat, hogy kinyithassanak. A városházát négy héten keresztül minden vasárnap más színnel világítják ki. A vörössel kezdik, ami, az "erő és a nap színe".

Bardolino kikötőjében Forrás: Shutterstock.com / Lukasz Szwaj

"De a vörös a Vöröskereszt színe is, amely szintén fontos munkát végzett ebben a városban, és amelynek világnapja május 8." – emlékezett meg a dátumról a város kulturális tanácsosa. A városháza megvilágításához speciális vetítőket használnak, amelyek az épületet jól láthatóvá teszik a Garda-tó másik oldaláról is.

A továbbiakban a városháza sárga, kék és narancssárga színben pompázik majd. Bardolinóhoz hasonlóan sok más olasz önkormányzat is beindítja a turisztikai vállalkozásokat annak érdekében, hogy az első vendégek érkezéséig mindennel elkészüljenek – írja a Si Viaggia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.