Tavaly tavasszal ugrottak a munkának, és a világ minden tájáról érkeztek olyan hírneves grafiti művészek, mint például Ben Eine, hogy a dzsungel közepén álló, elhagyatott lepárlót újraélesszék, igaz, némileg módosult formában, írja a Lonely Planet.
Idén januárban a művészek újabb hulláma érkezett, ezúttal is a legjobbakat hívták meg. Mire a projekt befejeződik, minden részt vevő művész adományoz egy vászonra festett művet az alapítványnak, mely a veszélyeztetett esőerdőt, illetve az ott élő állatfajokat próbálja megvédeni.
Mivel a lepárló az esőerdő közepén van, így a törekvések tökéletesen kiegészítik egymást. A vásznakat világkörüli turnéra indítják, majd elárverezik, így nemcsak pénzt szereznek a nemes célokra, de a művészettel egyszersmind fel is hívják a figyelmet a területen élő egyedülálló ökoszisztéma megóvására is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.