Lesz hová menekülni a hőség elől, ha a perzselő Rómában járunk a nyáron. A szakemberek lézeres technológia segítségével mentették meg a teljes enyészettől a római Santa Domitilla katakombákat, és az eredményt hamarosan a látogatók is megcsodálhatják – írja a Travel and Leisure. Az MTI jóvoltából egy egész galériára való képet is közölhetünk az első sajtóbejárásról.
Az ősi, tizenkét kilométer hosszú sírrendszer huszonhatezer ember végső nyughelye, egyben a Róma alatt húzódó katakombák legnagyobbika. A közel ezerhatszáz éves freskókat kalciumlerakódások, algák és az olajlámpások füstje fedte be eddig. Ezek eltávolítása szó szerint több évtizedig zajlott. A szakértők elmondása szerint a munka megkezdésekor csak fekete falakat láttak. A lézeres technológia annyiban segített, hogy különféle hullámhosszokat választva egyidejűleg például csak a füstöt távolították el, anélkül, hogy a többi réteget, illetve a festéket megsértették volna.
A Santa Domitilla freskói között pogány és a korai kereszténység idejéből származó falfestmények is vannak. Az egyik legkülönlegesebb ezek közül a pékek terme, ahol a képi világ a kenyér szimbolikáját mutatja be, vallástól függetlenül. Ezenkívül számtalan katonát, szentet és mártírt ábrázoló alkotások is vannak a falakon.
A Vatikán pénzügyi támogatásával felújított katakombarendszerben jelenleg egy kisebb múzeum megnyitását készítik elő, amit a tervek szerint már júniusban láthatnak az érdeklődők. A katakombarendszer egésze az év második felében nyílik meg, mert a felújítások több teremben még most is folynak. Addig is, ne hagyja ki a Colosseumot, ami most már esti programnak is kiváló.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.