Ahogy korábban megírtuk, az Amerikai pite színésznője, Tara Reid még novemberben került ismét a bulvársajtó figyelmébe, hiszen a közösségi médiában kikerült róla egy felvétel, amelyben egy chicagoi DoubleTree Hotelben eléggé nyugtalanító állapotban viselkedett. A színésznő határozott meggyőződéssel állította, hogy drogot csempésztek az italába, amikor azt egy cigiszünet erejéig őrizetlenül hagyta. A rendőrség szerint erre nincs bizonyíték.

A színésznőt november 23-án hordágyon vitték ki egy illinois-i Rosemontban lévő hotelből, amit később azzal magyarázott a színésznő, hogy bedrogozták a bárban. A rendőrség azonban most azt állítja, nincs videós bizonyíték arra, hogy valóban bedrogozták volna.
A Rosemonti Közbiztonsági Hivatal december 3-án, szerdán közölte a PEOPLE magazinnal, hogy a biztonsági felvételek nem utalnak arra, hogy Reidet bedrogozták volna.
„Bár a megfigyelőkamerák rögzítették, hogy Tara Reid a hotel bárjában tartózkodott, a felvételeken egyszer sem látszik, hogy bárki hozzányúlt vagy bármit az italába tett volna. Megerősíthetjük, hogy a bartender letakarta az italát, amikor elhagyta a bárt, ami a bartenderek számára bevett eljárás”
- erősíti meg a rendőrség hivatalos közleményében.
A hatóságok jelenleg is várják a kórházi jegyzőkönyveket, ennek fényében tudnak később a nyomozók is haladni az ügyben.
„A lényeg az, hogy senki nem kerül kórházba több mint 8 órás eszméletkieséssel egyetlen italtól. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy megittam egy italt, majd másnap a kórházban ébredtem úgy, hogy semmire sem emlékeztem. Ez volt életem legfélelmetesebb érzése. Teljesen tehetetlennek éreztem magam. Borzalmas élmény volt, ami súlyosan megviseli a mentális egészségemet. Nem tudok aludni tőle, nagyon ijesztő érzés nem tudni, mi történt velem. Hiszem, hogy bedrogoztak. Valami történt velem”
- jelentette ki Tara.
A színésznő azt állítja, egy férfivel beszélgetett a bár teraszán azon a napon, aki végül másnap elküldte neki a róla készült videókat és a színésznő nagyon megijedt ettől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.