A rockzene fenegyereke, Axl Rose ismét a figyelem középpontjába került. Ezúttal azonban nem a hangja, hanem a dühkitörése miatt. A Guns N' Roses Buenos Aires-i koncertjén technikai problémák léptek fel, ami miatt az énekes előbb a mikrofont dobta el, majd elhagyta a színpadot.
A Guns N’ Roses Buenos Aires-i fellépése a dél-amerikai turné egyik legjobban várt állomása volt, ám az Estadio Huracán közönsége nem egészen azt kapta, amire számított. A koncert a klasszikus Welcome to the Jungle című számmal indult, de Axl Rose már az első percekben érzékelhetően frusztrálttá vált. A frontember a színpadon panaszkodott, hogy nem hallja saját magát, a fülmonitorja nem működött megfelelően és a visszajelzés is teljesen hiányzott. A technikai hibák miatt a hangmérnökök azonnal célkeresztbe kerültek. Rajongói videókon jól látható, ahogy a Guns N' Roses frontembere a technikusok felé int, és ingerülten jelzi a probémát.
Ha nem hallom magam, akkor nem tudok énekelni.
A technikai zűrzavar nem csitult, sőt, a helyzet hamar elfajult. Axl Rose a dobemelvényre lépett, lábbal megtaposta a basszusdobot, majd a mikrofont dühösen a dobok felé hajította. Egy ponton pedig annyira kiborult, hogy egyszerűen levonult a színpadról, miközben a zenekar tagjai tanácstalanul próbálták folytatni.
A pillanatnyi káosz ellenére a koncert nem szakadt meg. Axl Rose néhány perccel később visszatért, és a zenekar folytatta a fellépést. A visszatérés után pedig a legendás énekes szarkasztikusan így fogalmazott:
Rendben, akkor most improvizálunk.
Egy forrás hétfőn a DailyMail-nek azt nyilatkozta, hogy, a rockikont végül sikerült lenyugtatni, és a Guns N’ Roses zökkenőmentesen végigjátszotta az estét.
A technikai csapat a harmadik dalra megoldotta a problémát, és a koncert zökkenőmentesen folytatódott.
De a közönség ekkorra már megosztottan reagált. Volt, aki együtt érzett vele, mások viszont csalódottan fogadták a botrányos jelenetet. A közönség soraiban sokan úgy értékelték, hogy a botrányos jelenet is hozzátartozik a rock and roll világához. Mások viszont csalódottak voltak, különösen azok, akik először látták élőben a legendás Axl Rose-t.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.