Denise Richards végre megtörte a csendet Aaron Phypersszel való botrányos válásával kapcsolatban, és részletes beszámolót adott a jelenlegi álláspontjáról és arról, hogy milyen borzalmakat élt át az utóbbi időszakban.
Augusztus 21-én szólalt meg először nyilvánosan Instagram posztban Denise Richards a válása kapcsán, és elmondta, mennyire nehéz időszakon megy keresztül:
Csak meg akartam kérdezni, hogy milyen volt a nyarad. Az enyém csodálatos volt. Valójában sz.r volt, de úgy teszek, mintha minden rendben lenne. Az Instagramon úgy tettem, mintha semmi sem történt volna az életemben, de ezt már nem tudom tovább csinálni, mert nyilvánvalóan történt valami.
Majd hozzátette, hogy soha nem gondolta volna, hogy újra válni fog. Denise Richards ezután könnyeivel küszködve mondott köszönetet rajongóinak a támogatásért, amely sokat segített neki átvészelni ezt a megpróbáltatásokkal teli időszakot:
A válásommal kapcsolatban vannak olyan körülmények, amelyekről nehéz beszélni, de egy nap, amikor eljön az ideje, majd beszélek róluk. Csak szeretném feldolgozni az egészet, és túljutni ezen.
Denise Richards férje Aaron Phypers július 7-én nyújtotta be a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. A hivatalos válási dátumot július 4-ére tették. És habár a válás elsőre békésnek tűnt, a háttérben súlyos ellentétek húzódnak. Olyannyira súlyosak, hogy Denise Richards kénytelen volt ideiglenesen távoltartási végzést kérni férje ellen, amelyben azt állítja, Aaron Phypers fizikailag bántalmazta, halálosan megfenyegette, valamint feltörte a laptopját. Ezen felül azt is kérvényezte a bíróságtól, hogy férje és annak családja hagyják el a közös calabasasi otthonukat, hogy ő hozzáférhessen személyes tárgyaihoz, illetve közös háziállataikhoz.
A felek kölcsönösen súlyos vádakat fogalmaztak meg egymás ellen. Denise Richards bántalmazásról, fenyegetésről és adatlopásról beszél, Aaron Phypers pedig azt állítja, hogy felesége viselkedése veszélyeztette gyermeke, Eloise jólétét, és utalásokat tett arra, hogy a színésznő mentális állapota és életmódja aggodalomra ad okot. Ezeket az állításokat Denise Richards határozottan visszautasította, és jogi útra terelte a kérdést. A helyzetet pedig tovább bonyolítja az exférj friss nyilatkozata, miszerint a színésznő soha nem tette hivatalossá az örökbefogadását közös lányuk, Eloise esetében, akit kilenc éve nevelnek együtt. A férfi állítása szerint bár ő aláírta az örökbefogadási papírokat, Denise Richards soha nem nyújtotta be azokat a bírósághoz, így az eljárás jogilag nem zárult le.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.