Űrkutatási konferenciát rendeznek februárban Budapesten

űrkutatás
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 04. 12:07
Az eseményt február 10-én rendezik meg. A rendezvény házigazdája Kapu Tibor, a HUNOR program űrhajósa lesz, valamint a magyar és a nemzetközi űrkutatás meghatározó szereplői is szerepelnek majd.

Space Summit 2026 elnevezéssel űrkutatási konferenciát rendez a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat február 10-én. A rendezvény házigazdája Kapu Tibor, a HUNOR program űrhajósa lesz, az előadók között a magyar és a nemzetközi űrkutatás meghatározó szereplői - többek között Farkas Bertalan, Charles Simonyi, Peggy Whitson és Sławosz Uznański-Wiśniewski -, is szerepelnek - közölték a szervezők az MTI-vel kedden.

Űrkutatási konferenciát rendeznek februárban Budapesten: Kapu Tibor és Farkas Bertalan is jelen lesz / Fotó: Bodnár Boglárka

Űrkutatási konferenciát rendeznek Budapesten

A HUN-REN közleménye szerint az egész napos szakmai rendezvény célja, hogy párbeszédet indítson Magyarország és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat jövőbeli szerepéről az európai és globális űrkutatási ökoszisztémában.

Az eseményen a HUN-REN kutatási intézetei, támogatott kutatócsoportjai, kiemelt egyetemi partnerek és ipari szereplők közösen vizsgálják, mit jelent ma az űrkutatás. A résztvevők a világűrrel kapcsolatos tudományos és technológiai kutatások teljes spektrumát áttekintik - a csillagászattól a bolygóvédelemig, az űridőjárástól a műszerfejlesztésig -, kiemelt figyelmet fordítva azokra a fókuszterületekre, ahol Magyarország valós versenyelőnnyel rendelkezik.

A konferencia kiemelten foglalkozik egy olyan zászlóshajó kutatási program kialakításával, amely integrálja a hazai űrkutatási kompetenciákat, és lehetőséget ad a HUN-REN intézeteinek, kutatóinak, egyetemi műhelyeknek és ipari szereplőknek közös, nemzetközi léptékű projektek megvalósítására.

A meghívott előadók között van Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Nagy Klaudia Vivien, az Európai Űrügynökség (ESA) minősített űrorvosa, valamint Farkas Bertalan és Charles Simonyi is. A házigazda Kapu Tibor mellett, aki 2025-ben az Axiom-4 küldetés résztvevőjeként szerzett tapasztalatokat a Nemzetközi Űrállomáson végzett tudományos és műszaki kísérletek megvalósításáról, az eseményen részt vesz még a misszió két űrhajósa, Peggy Whitson és Sławosz Uznański-Wiśniewski is, akik saját küldetéseik tapasztalatairól, az űrkutatás gyakorlati kihívásairól és az emberes űrutazások tudományos eredményeiről számolnak be.

A rendezvény résztvevői kiemelten foglalkoznak a sikeres kutatóintézeti-egyetemi-ipari együttműködések jó gyakorlataival, elemzik Magyarország és a HUN-REN jelenlegi pozícióját az űrkutatásban.

Mint írták, Magyarország erősségei közé tartozik a magas szintű alapkutatási háttér, a speciális műszerfejlesztési kompetenciák, valamint a nemzetközi kutatási infrastruktúrákhoz és szervezetekhez való kapcsolódás. Az ESA-tagság, a nemzetközi küldetésekben való részvétel és a globális kutatási hálózatokhoz való csatlakozás kulcsszerepet játszik abban, hogy a magyar kutatók és cégek aktív formálói legyenek a jövő űrprogramjainak.

A szakmai konferencia fontos témája lesz a szakember-utánpótlás kérdése, áttekintik az egyetemi képzési programok helyzetét, a kutatói életpálya kihívásait. Kiemelték, hogy az űrkutatás sikeréhez a kutatók mellett mérnökök, szoftverfejlesztők és egyéb magas szintű szakértők széles körére is szükség van. A cél olyan képzési és karrierutak kialakítása, amelyek hosszú távon biztosítják a hazai űrkutatás humánerőforrás-bázisát.

A rendezvényen a HUN-REN öt intézménye: a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet, a Wigner Fizikai Kutatóközpont, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, az Energiatudományi Kutatóközpont, valamint az Atommagkutató Intézet reprezentálja a hazai űrkutatási értékláncot, lefedve az alapkutatástól a műszerfejlesztésig terjedő spektrum jelentős részét.

A Space Summit 2026 üzenete szerint Magyarország a jövő űrkutatásának aktív formálójává kíván válni. Mint írták, a tudomány, a felsőoktatás és az ipar integrációja új innovációs láncokat hozhat létre, amelyek tudományos, gazdasági és technológiai értéket egyaránt teremtenek. 

A konferencia célja, hogy tovább erősítse azokat a partnerségeket és stratégiai irányokat, amelyek hosszú távon biztosítják Magyarország látható és meghatározó jelenlétét a globális űrszektorban

- emelték ki.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.