Teljesen megváltoztatta az életét Darren és Kate Donaghey-nek az az elképesztő lottónyeremény, amelynek köszönhetően könnyebben tudnak segíteni beteg gyermekeik életén. A házaspár ugyanis két autista gyermeket nevel otthon, ami miatt nagy segítség volt az egymillió font, - kb. 477 millió forint, - amelynek köszönhetően többek között álomotthonukat is meg tudták venni. Épp ezért Darren úgy nyilatkozott, számukra a nyeremény legnagyobb hozadéka kétségkívül az, hogy gondoskodni tudnak a családjukról.

Mindkét gyermekünk autista és, ahogy egyre idősebbek lesznek úgy egyre nagyobb kihívás jelent a gondozásuk. Ha nem nyertünk volna, és dolgoznunk kellene, a jelenlegi helyzetük mellett ez nagyon nehéz lenne. A fiúnk súlyos szeparációs szorongással küzd, erősen támaszkodik a rituálékra. Biztosítanom kell, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyen. Az, hogy mindketten otthon lehetünk velük, egyértelműen a nyeremény legnagyobb előnye
- árulta el az egykoron telefonos ügyfélszolgálatosként dolgozó apa. Hozzátéve, már most attól félnek a feleségével, mi lesz autista gyermekeikkel, ha ők már nem lesznek.
Darren arra a pillanatra, hogy élte meg azt 2018-ban, hogy lottónyertesek lettek, így emlékezett:
El sem hiszed. Megkönnyebbülés, eufória, sokk. Rengeteg érzelem egyszerre. Minden nyertes ezt mondja. Igazán csak akkor érted meg, amikor veled történik
- közölte. Hozzátéve, mindenképp házat akartak venni belőle, mert az teret és biztonságot adott nekik. De elárulta azt is, Kate eleinte nem akart hinni neki. Azt hitte, férje csak poénkodik azzal, hogy nyertek:
Nem hittem el, azt gondoltam, ez is csak egy tréfa. Amikor rájöttem, óriási érzelmi hullám volt, mintha egy biztonsági takaró borított volna be. Leginkább megkönnyebbülést éreztem. Darren nehéz időszakot élt meg a munkahelyén, és a gyerekek mellett mindent zsonglőrködnünk kellett.
Végül, de nem utolsó sorban pedig mindketten kiemelték, hallottak történetekről, amikor a nyertesek mindent elherdáltak:
Mi ezt nem tehettük meg, a gyerekekre kellett gondolnunk. A család segítése és az a szabadság, amit ez ad, valószínűleg a nyeremény legjobb része
- idézte őket a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.