Csupán napjai lehettek hátra annak a 42 éven nőken, Mirrellának, akit utoljára 1998-ban, 15 éves korában láttak Lengyelországban. A helyiek azt hitték, eltűnhetett. Most azonban, 27 évvel később szörnyű esetre derült fény. Kiderült ugyanis, hogy Mirrellát a szülei tartották fogva lakásuk egy szobájában közel három évtizeden át, amely során soha nem járt orvosnál, fogorvosnál, fodrásznál, sehol.

A megdöbbentő felfedezés júliusban történt, amikor is a helyi rendőrséget a társasházhoz egy szomszéd hívta ki, miután hangos veszekedést hallottak. A járőrök ezt követően megjelentek a lakásnál, ahol Mirrella egy idős, 82 éves rokona nyitott ajtót és tagadta, hogy bármi történt volna. A rendőrök azonban meglátták Mirrellát is, akihez sérülései észlelése után mentőt hívtak.
Az orvosok megállapították, hogy csak napokra volt a haláltól a fertőzés miatt. Már két hónapja kórházban van kritikus állapota miatt
- közölte egy helyi lakos hozzátéve, a sokkoló történet hallatán a közösség összefogott és adománygyűjtésbe kezdett az évtizedeken át fogva tartott nő támogatására.
Az emberek, akik ismerték Mirellát azt hitték, hogy elhagyta a családi otthonát. Sajnos a valóság egészen más volt. Sok minden továbbra sem tisztázott, és több részletet egyelőre nem lehet nyilvánosságra hozni. Egy dolog viszont biztos: ki kell derülnie, miért zártak be egy egészséges, 15 éves lányt, aki aztán nyomtalanul eltűnt a külvilág elől. Felfoghatatlan, hogy valaki ennyi időt töltsön egyetlen szobában. Azt mondja, soha nem látta a saját városának fejlődését, úgy érzi, mindenben lemaradt. Sosem volt orvosnál, nincs személyi igazolványa, még egy egyszerű sétára vagy az erkélyre sem ment ki. Sosem volt fogorvosnál vagy fodrásznál. A haja és a fogai kritikus állapotban vannak, ami az egészségét is veszélyezteti, ezért sürgős, magánklinikai ellátásra van szükség.
Mirrella ügyében a helyi hatóságok nyomozást indítottak, írja a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.