A Magyar Nemzet értesült arról, hogy Portik Tamás fia ellen elfogatóparancs van érvényben. A férfinak a hírek szerint már hetekkel ezelőtt be kellett volna vonulnia a börtönbe, hogy megkezdje egy év hat hónapos büntetésének letöltését, ezt azonban nem tette meg.
A vád szerint ifjabb Portik Tamás 2024 januárjában, a Fenyő-gyilkosság tárgyalásának megkezdése előtt, a bíróságon támadt rá az apja ügyét elsőfokon tárgyaló bírónak, Póta Péternek, azon a napon, amikor a perbeszédeket tartották volna. Amikor Póta Péter tanácselnök megérkezett a teremhez, a fiatal férfi útját állta, és számonkérte, miután korábban sikertelenül próbált meg személyes kapcsolatot keresni a bíróval. Póta Péter nem akart vele beszélni, majd amikor a férfi folytatta a szidalmazását, közölte, hogy ki fogja vezettetni a biztonsági őrökkel: ezután kikerülve Portik fiát, megpróbált bemenni a tárgyalóterembe. Ekkor a férfi egy gyors mozdulattal a kezében lévő kávéspohár teljes tartalmát a bíró arcába öntötte.
Az ügyben a nyomozást folytató Központi Nyomozó Főügyészség szerint Portik fia szándékosan cselekedett, hogy Póta Pétert elfogultság miatt kizárják a perből. Ez végül nem történt meg, néhány nappal később pedig megszületett az elsőfokú ítélet. Azóta már a jogerős határozatot is kimondták: Portik Tamást és Gyárfás Tamást felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt marasztalták el, Fenyő János médiacézár 1998-as meggyilkolását követően. Portik életfogytiglant, míg Gyárfás hét évet kapott, Portik Tamás fiát pedig júniusban hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen egy év hat hónap letöltendő börtönre ítélték
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.