Egy Los Angelesbe tartó American Airlines-járat kényszerleszállást hajtott végre, miután egy félreértés miatt a pilóták azt hitték, hogy a repülőgépüket próbálja valaki eltéríteni.
A 6569-es, SkyWest üzemeltette járat hétfőn, helyi idő szerint 18:41-kor szállt fel az omahai Eppley repülőtérről. Azonban mindössze négy perccel a felszállás után a repülőgép élesen nyugat felé fordult, és visszatért a repülőtérre.
A váratlan visszafordulásra azért került sor, mert a pilóták nem tudtak megfelelően kommunikálni a személyzettel a kabinban. Ezt követően, amikor a légiutas-kísérők kopogni kezdtek a pilótafülke ajtaján, úgy vélték, lehetséges, hogy eltérítési kísérlet van folyamatban. Ezért elővigyázatosságból úgy döntöttek, hogy visszamennek az Eppley repülőtérre. Végül a gép mindössze 18 perc repülés után landolt.
Egy utas által készített videón látható, amint rendőrautók villogó fényekkel érkeznek a kifutóra a kényszerleszállás után. A tisztek röviddel ezután felszálltak a gépre, majd tisztázódott a helyzet, és a kapitány elnézést kért az utasoktól.
Nem voltunk biztosak abban, hogy minden rendben a géppel, ezért tértünk vissza. Egy kis időbe fog telni, amíg kiderítjük, mi is történt pontosan.
- mondta.
A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) közleménye szerint a belső kommunikációs rendszer hibája okozta a félreértést, amely a járat visszatéréséhez vezetett.
Az utasoknak több mint három órát kellett várniuk, amíg a technikusok ellenőrizték és engedélyezték az újabb felszállást. Az adatok szerint a gép 23:18-kor szállt fel újra, és helyi idő szerint 0:17-kor landolt Los Angelesben - írta a Daily Mail.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.