A Magyar Nemzeti Bank vásárlásainak köszönhetően 2024 szeptemberére már 110 tonnára nőtt a készlet, ami a tizenöt évvel ezelőtti szint harmincötszöröse. A növekedés meghaladta a 2021-ben elért 94,5 tonnás csúcsot is, ezzel hazánk a régióban a legnagyobb aranytartalékkal rendelkezik. A jegybank 2018-ban kezdte el tudatosan növelni az aranyvagyonát, akkor tízszeresére emelte a tartalékot, majd 2021-re ennek háromszorosára bővítette. A lépések mögött hosszú távú nemzet- és gazdaságstratégiai megfontolások álltak – írja az Origo.
A globális gazdasági és geopolitikai bizonytalanságok – a háborúk, a vámháborúk, a pandémia és a 2008-as pénzügyi válság hatásai – miatt az arany egyre inkább menedékeszközként szolgál.
Egy ország aranytartalékának jelentősége az értékállóságában rejlik: a pénzügyi rendszer stabilitásának őrzése mellett a befektetői bizalom erősítésében is kulcsszerepet játszik
– hangsúlyozta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke hivatalba lépésekor.
Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője szerint a magyar jegybank jó időben hozott döntést:
A Magyar Nemzeti Bank tehát kiválóan olvasta a nagy trendeket, és okosan döntött, amikor növelte hazánk aranytartalékait
Hozzátette, a reáleszközök, így az arany is különösen vonzóvá váltak az inflációs kockázatok és az ellátási láncok sérülékenysége miatt.
Az arany tartalékolása nemcsak biztonsági, hanem üzleti szempontból is nyereséges volt. Az árfolyam az elmúlt években meredeken emelkedett: míg 2018 óta több mint 200 százalékos hozamot produkált, 2021 óta közel 100 százalékosat, 2024 óta pedig mintegy 70 százalékosat. Ennek köszönhetően az MNB eddig több mint 2000 milliárd forint hasznot termelt a költségvetésnek.
A magyar aranytartalék döntő részét – 94,73 tonnát – belföldön őrzik, míg 15,5 tonna a londoni Bank of England értéktárában található. Az egy főre jutó aranytartalék 0,37 unciára nőtt, amivel Magyarország nemcsak a régióban vezető, de globálisan is a 12. helyen áll.
Az arany világpiaci ára közben történelmi magasságba szökött: míg év elején egy uncia 2700 dollárba került, mára a 3800 dolláros szintet is meghaladta, ami 40 százalékos növekedést jelent. Elemzők szerint a geopolitikai feszültségek, az ellátási láncok újrarajzolódása és a globális gazdaságpolitikai bizonytalanságok fennmaradása miatt az árfolyam további emelkedése valószínű.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.